Annyiszor halogattam már a képek feltöltését, hogy már éppen ideje volt annak, hogy végre megosszam veletek is New York-i utam apró részleteit.

Frankfurti átszállással mentünk a célunk felé..

4 DSC_9752 DSC_9753

Bár márciust írtunk már, a hóvihar még ekkor se kerülte el a Nagy Almát így mi is az egyik legnagyobb viharban érkeztünk meg az Egyesült Államokba. A különféle időjárási és mint később kiderült repülőtéri viszonyok miatt, 2 órán át keringtünk New York felett mikor végre engedélyt kaptunk a leszállásra, ám a landolás után még 1 órán át ülhettünk abban a – kicsinek azért mégse mondható – dobozban, mire egy szabad kaput is biztosítottak a járatunk számára.
Innentől fogva pedig minden sokkal gördülékenyebben és gyorsabban ment mint 3 évvel ezelőtt, és körülbelül fél órával később már ki is léphettünk az utolsó fotocellás ajtón…

32Az első hétvégét Bostonban töltöttük, ami azon kívül, hogy egy egyetemváros, sok mással nem nagyon szolgál. Ellátogattunk a helyi akváriumba is, ahol a pingvinek vannak a főszerepben, és nagyjából ennyiben ki is merül sajnos az az érdekesség amit az egész tartogathat. Természetesen családosan érkezni más és érdekes is lehet, de számunkra semmivel sem volt különlegesebb ez a hely mint az itthoni változat.
(lábjegyzet: soha ne kóstoljátok meg Boston “híres” sörét mert nagyon rossz, és messze nem ér 10 dollárt egy pohár…)

11

meduza36DSC_9864555

DSC_9862

DSC_9849

New York-ba visszaérve pedig belevetettük magunkat a város forgatagába. Ezúttal kipróbáltuk a New York Pass adta lehetőségeket amiket nektek is csak ajánlani tudok. Ugyanis egy bizonyos összegért cserébe (esetünkben ez ha jól emlékszem körülbelül 160 dollár volt 3 napra) 1-2-3-5-7-10 napon keresztül járhatjátok kedvetekre New York nevezetességeit.
Az Empire State Buildingtől kezdve a Top of the Rock-on át, a Yankee Stadion, mg a vízitaxi is benne van az árban.
És még olyan érdekességeket mint a Madame Tussaud (ami attól függetlenül, hogy jópofa volt nem az a hely ahova enélkül a kártya nélkül betérnék), a Skyride (repülj a város felett és egy kisfilm segítségével ismerd meg a várost, miközben a narrátor szerepében Kevin Bacon tetszeleg), mi itt láttuk először a Bodies kiállítást, de részt vehettek a The Ride túráján is ahol egy színdarabot nézhettek végig a városon keresztülbuszozva és a többi és a többi.
Atlantic City-be is elmentünk volna, de az esős idő miatt inkább lemondtunk róla, remélem legközelebb sikerrel járunk majd :]
A múltkori utam után már beszámoltam a különféle lehetőségekről amiket a Nagy Alma ad (itt, itt és itt olvashatsz bővebben róla), így azt gondolom most már szükségtelen lenne erről mesélnem. Minden ugyanolyan pezsgő és életteli mint 3 évvel ezelőtt, és bár sok bolt azóta már megszűnt, annál több új nyílt helyette. A különféle áruházak mint például a Macy’s vagy a Century 21 kisebb felújításon estek át, így még modernebbek és a Freedom Tower vagy One World Trade Center is teljes formájában áll már.

6 5 received_10204274114157542 received_bWVzc2FnZV9ibG9iX2F0dGFjaG1lbnQ6MTAyMDQyNzQxMDg1OTc0MDM received_10204274113357522 received_10204274112997513  DSC_0021 DSC_0008 3 2 1

4 5 6 7

77 lord

8 DSC_0095 88 DSC_0209 DSC_0215 DSC_0219

10 11 12 13 14 15 22 23 24 99 DSC_0258
26 35 received_10204286930677947

16 17 18 19 21 25 29 34 37 38 39 43 46 47

30 40 41 1

10890910_1563668597237925_1002395821_n 76 45 44 31

9

4999 927459_802456163143181_29016761_n  ezlesz5

received_10204311776299072   eszti

ezlesz3 ezlesz ezlest4 ezélesz2