Nem tudom ti, hogy vagytok vele de az időjárás éppen aktuális tavaszias stílusa már teljesen bezsongatott és egyre türelmetlenebbül várom, hogy kedvemre élvezhessem a rétegek sokszínű lehetőségét, annak ellenére is, hogy számomra a nyár az abszolút favorit ha évszakokról van szó – bizony még akkor is a szívem csücske ha éppen 40 fokos hőségben perzselődünk a városi aszfalton – tudom, tudom…döbbenet, de hát ez van!

 

Ha pedig már ennyire erőteljesen haladunk a madárcsicsergés és a napos órák számának növekedése felé, akkor nem lehetünk túlontúl tétlenek sem és ideje elkezdeni kicsit komolyabban venni a tavasz témát, amit akár úgy is kezdhetünk, hogy egy fillért se költünk új darabokra, ami bár elsőre akár még lehetetlennek is tűnhet, de nem az!

Könnyen lehet, hogy most jött el azoknak a kihasználatlan kincseknek az ideje, amik már (talán túl) régóta élvezik gardróbod vendégszeretetét – ha pedig mégsem, akkor is biztosan találsz pár olyan tippet, amit a lehető legköltséghatékonyabban oldhatsz majd meg.

A stílusos hajbavalóktól sem most fogunk majd fájdalmas búcsút venni, szóval itt egy újabb szezon, hogy kedvedre variáld őket szettjeidhez.

https://www.instagram.com/p/B8yreu3BnGL/

A hosszú vonalvezetés csizmával párosítva most éppen az egyik legnépszerűbb kombináció, így vétek lenne kihagyni ha már így hozták a tavaszi trendek.

https://www.instagram.com/p/B8Ms90Cn-54/

Ott lapul egy szuper trench a rengetegben? Elő vele!

https://www.instagram.com/p/B7Jsn0IHX2V/

A színek háza táján jó ideje nem történt nagyobb változás és bár minden évnek megvannak a maga favoritjai, attól még a jól bejáratott kedvencek sem kerülnek olyan távol az éppen aktuális trendhullámoktól. Egy szó, mint száz: pasztell!

https://www.instagram.com/p/B7VUhaLgAiN/

 

Az ekrüt éppen az teszi annyira különlegessé, hogy egy hajszál választja el a klasszikus fehér árnyalattól és ez a kis különbség pont elég ahhoz, hogy most tavasszal is ilyen nadrágokban élvezd az első napsütést.

https://www.instagram.com/p/B8yvusanO1o/

A magasított nyak szerepe az átmeneti hónapokban az textúrák vastagságában változik majd, másban nemigen.

https://www.instagram.com/p/B6A7oDmAUst/

A fehér szín a cipellők esetében nagyon jól átlépett a szalagavatós, esküvői szerepkörén, és a hétköznapokban keresett újabb kihívásokat, amiben úgy látszik sikerrel is járt, hiszen a divatszakma folyton a repetára szavaz ha róla van szó.

https://www.instagram.com/p/B7THcn0FKDJ/

Van elfekvőben egy jó kis hasított bőr darabod? Akkor elő vele!

https://www.instagram.com/p/B8JKmvTnuA3/

A minták terén pedig a pöttyök azok, amiket abszolút nyugodt szívvel vethetsz be! Miért is ne?! Elvégre egy örök klasszikusról beszélünk!

https://www.instagram.com/p/B3rs8OwHYjW/

(via: whowhatwear.co.uk)