Oscar előtt – filmek után #3

Akkor itt az ideje folytatni a sort a valamilyen kategóriában Oscarra jelölt filmekkel…

The Judge ( A bíró)

A történet talán nem új keletű, adott egy sikeres nagyvárosi ügyvéd, aki a kishalakon túllépve, mondjuk így a nagycápákat védi, megvan szinte mindene ami a külsőségekhez kell, szuper autó, álomház, gyönyörű feleség és egy csodaszép gyerek.
Ám persze mindez csak látszat, és bár az anyagi javak rendben is vannak, azért az a házasság nem éppen a legtökéletesebb…így – szinte klisésen – mikor máskor jönne a rossz hír ha nem éppen most?
Hank-et (Robert Downey Jr.) rég nem látott testvére értesíti, édesanyjuk haláláról, így a család fekete báránya hazautazik pár napra, hogy részt vegyen a temetésen….
A történet így kezdődik és mondhatjuk, hogy klisék sorozata az egész. A 20 éve elhagyott és annyira utált kisváros, a gimnáziumi emlékek, a vidéki létben ragadt barátok, a mogorva és szigorú apa és a többi, és a többi.
Nem tudok a filmből egyetlen egy olyan részletet se mondani, amit ne láthattunk volna már valamelyik könnyed álomgyári alkotásban.
De akkor miért kapott akár egyetlen jelölést is? Gondolom már kitaláltátok: a színészi játékért. Ugyanis abban viszont remekelt ez a darab, a karakterek szinte túlnőttek a történeten. A 84 éves Robert Duvall remekül hozta a zsémbes, makacs, kisvárosi bíró szerepét, aki büszkén viseli egy szörnyű titkát.
Robert Downey Jr. se rossz, és szerencsére úgy tűnik, remélhetőleg kitör a Vasember karakterből (a Birdman című film egyik feszegetett kérdése ez…).
Imádtam a képi világot, illet az egész klisés vonalhoz, pont olyan volt, hogy én is az amerikai kisvárosi létbe képzeltem magam és abszolút kikapcsolt arra a körülbelül 2,5 órára.
Egyszer mindenkinek ajánlom, ha másért nem a színészekért. Hiszen a cselekménysorozat legtöbb részével már úgyis találkoztunk más filmekben :]

Theory of Everything (A mindenség elmélete)

Stephen Hawking-ról szerintem mindenki hallott már, így be se kell mutatnom őt. Végre készült egy film is az életéről, igen arról, mert aki arra számít majd, hogy egy tudományos művet kap majd, az csalódni fog. Pont annyi benne a szakmai szelet amennyit még bármelyik moziba járó ember, be tud fogadni. Nem mennek túl egy bizonyos vonalon, és nem válik túlontúl tudományossá se az alkotás.
A film inkább Stephen drámáját tárja elénk, a betegségét és annak kialakulását, majd az ezt követő életét és annak nehézségeit, a házasságát, a kapcsolatát feleségével és gyermekeivel, és természetesen kutatásait.
Korábban már megnéztem egy dokumentumfilmet róla, így számomra a film nem mondott semmi újat, mégis élveztem minden egyes percét mert Eddie Redmayne alakítása valami hihetetlen.
Nem tudom mi van velem, de minden egyes kipipált alkotás után kicsit meginog bennem az a hitt amit az előzőbe tettem, és igazából már én se tudom, ki és melyik filmben hozta azt a legjobban azt a karaktert amit rá osztottak. Így nézzétek el nekem, hogy minden „remek”, „hihetetlen”, „elképesztő”, és „imádtam” 😀

Nightcrawler (Éjjeli féreg)

Be kell valljam, nem sok filmet láttam Jake Gyllenhaal-től, így nem is tudtam mire számítsak majd. Viszont amikor ezen alkotás felkerült 2014 legjobb filmjeinek listájára, akkor már felkeltette az érdeklődésemet és most, hogy a náthám új hobbiba sodort így gyorsan meg is néztem a filmet.
A Legjobb eredeti forgatókönyv kategóriában jelölt alkotás pedig mit is mondjak, elég beteg. Adott Lou (Jake Gyllenhaal) egy gátlástalan fickó, aki munka híján pitiáner dogokból próbál pénzt csinálni, majd egy éjszaka hatalmas ötlete támad. Baleseteket, bűneseteket fog kamerára venni majd ezen felvételeket eladja a híradónak.
És Lou tényleg egy féreg a film első percétől az utolsóig, egyszer sem esik ki a szerepéből és korlátokat nem ismerve éri el kezdetben kicsinyes, majd idővel egyre nagyobb céljait. Nem mondanám – azaz számomra nem – az elmúlt év legjobb filmjének, de tény és való, hogy jó film. Bár valamiért azt érzem, nem viszi haza az arany szobrot majd.