Itthoni idő szerint ma hajnalban lezajlott a 86. Oscar-gála!
A Golden Globe után szabadon ismét kihagynám a kötelező vörös szőnyeges köröket, hiszen már szinte mindenhol láthattátok, hogy ki és miben jelent meg eme nívós filmes eseményen.
Sok film esetében működött a papírforma és bár Leo idén is üres kézzel ment haza a díjátadóról, azért legalább arra remek alapot teremtett, hogy a világhálót különféle mémet lepjék el.
Az Akadémia tagjainál szokás szerint a szomorú témákat feldolgozó filmek arattak sikert, gondolok itt arra, hogy a 12 év rabszolgaság és a Mielőtt meghaltam is olyan tartalmú alkotások melyekről szinte mindenki tudta, hogy legalább egy díjat besöpörnek majd (több lett). Ahogy A nagy Gatsby esetében is várható volt az, hogy a Legjobb jelmez és látványban is díjazott lesz.
A házigazda immáron másodszorra is Ellen DeGeneres volt és bár a több órás esemény hozta a jól megszokott néhol kicsit unalmas köröket, azért idén is sok kellemes emléket hagyott maga után. A sztárok selfie-je annyira jól sikerült, hogy még a Twitter is lefagyott tőle, mert annyian próbálták szinte rögtön megosztani a képet. A pizzarendelés pedig oldott a kicsit korlátok közé szorított hangulaton, így mindannyian jót mosolyoghattunk azon, hogy a pizzafutár átadja a rendelést Harrison Fordnak.
A következő helyeken megtalálsz
Facebook Twitter Instagram Tumblr Lookbook
forrás: usatoday.com, popsugar.com, gala.de, za.celebrity.yahoo.com
Ez is érdekelhet:
You Can’t Hurry Love
2021.08.13.
Még bőven belefér egy-két vidám ruha a nyárba, főleg ha az egy maxi fazon ;) Dress: bonprix…
Leave the Door Open
2021.03.26.
Lassan de biztosan ez a tavasz is beköszönt majd, így hoztam is gyorsan nektek egy egyszerű, ám…
I Wanna Dance With Somebody
2020.12.27.
Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de én még mindig nem tudom megunni a kardigánokat, ahogy a belőlük…
Gasztró percek 2. fejezet: Mutatok még 5 receptet, ami nálunk nagyon bevált!
2020.03.06.
A legutóbbi gasztró cikkemet annyira szerettétek, hogy úgy gondoltam ismét nekifutok a témának és…
Gardrób ihletek: 9 opció, ami szuper jól működik tavasszal
2020.02.20.
Nem tudom ti, hogy vagytok vele de az időjárás éppen aktuális tavaszias stílusa már teljesen…
PomPom? Kipróbáltam!
2020.01.30.
Lassan a kor velejárójaként könyvelem el, hogy próbálom a lehető legjobban beépíteni a természet…
STENDERS? Kipróbáltam!
2020.01.09.
Mondhatnám, hogy az elmúlt időszakban profi szintre fejlesztettem tesztelő énemet, de sajnos mindez…
Gasztró percek: Mutatok 5 receptet, ami nálunk nagyon bevált!
2019.11.05.
Régebben annyiféle témában meséltem nektek itt a kis virtuális, nyilvános naplóm lapjain, hogy…


































