A cipész maradjon a kaptafánál? Meglehet, sőt az is elképzelhető, hogy ezután a bejegyzés után nem tévedek erre a számomra kicsit ismeretlen ösvényre. Ugyanis arra szántam rá most magam, hogy megosszak veletek pár arcpakolás receptet. S ez nem is tűnik nagy feladatnak, leírni pár tippet, azért mégiscsak első betűimet írom ebben a témában, természetesen különböző külföldi internetes források segítségével.
Ki ne szeretné kényeztetni magát otthon egy hűvös hétköznap este. Én például imádom a különféle pakolásokat, szorgalmasan vásárolom őket, van ami bevált és van ami nem (pontosabban én nem éreztem, hogy a bőröm tapintása jobb lenne).
Fontosnak tartottam, hogy DIY (do it yourself) ötletek legyenek, azaz bárki könnyen elkészíthesse otthon. Hiszen egy pakolást megvenni valamelyik drogériában, majd lefotózni a csomagolást nem nagy dolog, de úgy érezem gondolni kell azokra akiknek nincs erre anyagi keretük, viszont lehet, hogy a konyhájukban megtalálhatóak ezek az összetevők. S a mérleg másik oldalán vannak azok, akik jobban preferálják a házilag elkészített kencéket.

Szóval lássuk hogyan szerepelek mint amolyan ‘szépségtipp tanácsadó’.
Figyelem! Függetlenül a leírtaktól, tartsátok szem előtt mikre vagytok allergiásak. Ezek nem az én „receptjeim” így felelősséget se tudok vállalni ha valami nem jól sül el.
1. Retek és méz
Egy tálban keverjük össze a következőket: 1 evőkanál méz, 1 evőkanál ecet, 2 evőkanál reszelt retek, 1 evőkanál citromlé. Az elkészült egyveleget egy vatta segítségével vigyétek fel. Majd 4-5 perc után mossátok le hideg vízzel. Ez a kissé fanyar pakolás tisztítja a pórusokat.
2. Spenót és tejföl
A hideg időben még több vitaminra van szüksége a bőrnek. Ezért elő a turmixgépet és a következőkre lesz szükség: 1 evőkanál tejfölt és 1 csésze nyers spenót levél.
Az elkészült masszát kend fel, és hagyd magadon 30 percen át, végül langyos vízzel öblítsd le. Hát nem lett lágyabb és selymesebb a bőröd?
3. Burgonya és méz
Távolítsuk el az elhalt hámsejteket, és a tisztítsuk meg a pórusokat. Teendők: egy tálban keverj össze, 1 közepes méretű burgonyát (reszelt), 1 tojásfehérjét, 1 teáskanál mézet. Miután kész a massza, tedd fel az arcodra, s hagyd ott amíg teljesen megszárad, majd hideg vízzel mosd le.
4. Uborka és banán
Sokunknál az uborka egy alapvető arcpakolási összetevő, hiszen a legtöbb reklámban, képen ezt látjuk. S valóban az uborkának számtalan jótékony hatása van, többek közt frissíti a bőrt és késlelteti a ráncok előbújását is.
Egy tálban keverjük össze ½ tört uborkát, 1 tört banánt. Adjunk hozzá 1 evőkanál mézet és ½ csésze citromlét. Az így kapott keveréket kenjük fel az arcunkra, és hagyjuk rajta 30 percig, végül langyos vízzel öblítsük le.
Tedd magad még szebbé, vagy csak egyszerűen kényeztesd magad.
Keverj össze egy fél banánt, 1 evőkanál mézzel és 1 evőkanál narancslével (lehetőleg facsart). Majd tedd fel és várj 15 percet míg az összetevők kifejtik jótékony hatásukat. Ha befejezted mosd meg az arcod meleg vízzel.
6. Banán és méz
Az előző tippek közt már láthattátok mennyire jó a banán a bőrnek. Ez a kence jó száraz és színét vesztett arcbőrnek. Amikor fáradtak vagyunk a bőrünkön is meglátszik, s nincs olyan szép állapotban mint kéne. Ekkor vegyünk elő 1 banánt, tegyünk hozzá 1 evőkanál zab lisztet és 1 evőkanál mézet. Kenjük be vele az arcunkat és a nyakunkat majd 10 perc után hideg vízzel mossuk le.
7. Sárgarépa
A válasz arra hogyan tartsd kordában aknés bőrödet:
Főzz meg 3 közepes méretű sárgarépát, majd ha kész van egy villával pépesítsd össze. 15 percig hagyd az arcodon, majd langyos vízzel most le.
Remélem mindenki megtalálja a neki való pakolást 😉
Ha tetszett jelezzétek felém és akkor a jövőben is megpróbálok irkálni ebben a témában.
Ez is érdekelhet:
You Can’t Hurry Love
2021.08.13.
Még bőven belefér egy-két vidám ruha a nyárba, főleg ha az egy maxi fazon ;) Dress: bonprix…
Leave the Door Open
2021.03.26.
Lassan de biztosan ez a tavasz is beköszönt majd, így hoztam is gyorsan nektek egy egyszerű, ám…
I Wanna Dance With Somebody
2020.12.27.
Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de én még mindig nem tudom megunni a kardigánokat, ahogy a belőlük…
Gasztró percek 2. fejezet: Mutatok még 5 receptet, ami nálunk nagyon bevált!
2020.03.06.
A legutóbbi gasztró cikkemet annyira szerettétek, hogy úgy gondoltam ismét nekifutok a témának és…
Gardrób ihletek: 9 opció, ami szuper jól működik tavasszal
2020.02.20.
Nem tudom ti, hogy vagytok vele de az időjárás éppen aktuális tavaszias stílusa már teljesen…
PomPom? Kipróbáltam!
2020.01.30.
Lassan a kor velejárójaként könyvelem el, hogy próbálom a lehető legjobban beépíteni a természet…
STENDERS? Kipróbáltam!
2020.01.09.
Mondhatnám, hogy az elmúlt időszakban profi szintre fejlesztettem tesztelő énemet, de sajnos mindez…
Gasztró percek: Mutatok 5 receptet, ami nálunk nagyon bevált!
2019.11.05.
Régebben annyiféle témában meséltem nektek itt a kis virtuális, nyilvános naplóm lapjain, hogy…











