Nem tudom Ti hogy vagytok vele, de én hogy öregszem egyre inkább előnyben részesítem a rendelős oldalakat. Kicsit kínszagúvá vált már a boltról boltra baktatás és a tömeg sem mindig a legjobbkor érkezik az aurámba, és mivel ezek szinte kikerülhetetlenek, így marad az online vásárlás annak minden egyes apró kényelmével.
A Bonprix neve neked is ismerősen csenghet, az Otto kistestvére bizony már 1986 óta van a piacon és sikere azóta is töretlen, így amikor felmerült a rendelés lehetősége örömmel mondtam igent és ahogy a képek is bizonyítják: piszok nagy szerencsém volt!
Hiszen ez az apró csillagos táska, és a lakkozott bokacsizma tökéletesen passzol hozzám minden szempontból. Utóbbiról pedig azt is fontos elmondanom, hogy bármennyi időt töltök el benne, egyszerűen képtelen fájdalomra sarkallni a lábaimat. Ezért egy piros pontot külön érdemel!
(lábjegyzetként mondom, hogy bocsánat a telefonos fotó-minőségért, de szuper jó Ágnes barátnőm sajnos nem ért, így másnak kellett megörökítenie ezekben a szettekben)

A harmadik választásom pedig ez a garbós felső volt, ami egymagában kimeríti a „kedvencem” fogalmát, hiszen nem csak fekete, de még bő és hosszított is….ennél többet pedig nem is kívánhatnék!

Te rendeltél már tőlük? Ha még nem akkor erősen ajánlott elkezdeni!
Ez is érdekelhet:
A megfelelés filozófiája
2026.07.05.
Az élet számos területén kell megfelelünk, leginkább születésünk óta és ezzel úgy gondolom nem…
2026.07.05.
Aki rendszeresen látogatja a blog Facebook oldalát, az már megszokhatta, hogy rendszeresen osztom…
2026.07.05.
Skirt, T-shirt, Sunglasses: AliExpress Sandals: Stradivarius Clutch: Bershka Bracelet: Cheap…
2026.07.05.
http://www.popsugar.com/fashion/Famous-Hollywood-Kids-Fashion-36144533#photo-36144548
2026.07.05.
And i forgot to write about yesterday's Prezi lecture, any idea or anything....the guy told us that…