Egy újabb adag fotónaplóval készültem nektek mára :]
A Celeni bemutatóján jártunk, ahol különleges Looney Tunes nyomatos darabokat mutattak be.
A Central European Fashion Days-ről szóló beszámolómat itt olvashatod.
Imádok a Városligetben futni, bár tény, hogy ott nincs kimondottan erre a célra épített pálya, de randomban futni a füves részen, a fák alatt legalább olyan jó érzés, ha nem jobb.
Nem vagyok egy maratoni futó és soha nem is leszek, mindig csak addig megyek ameddig nem okoz terhet és még bírom a kilométereket. Teljesen kikapcsol, és ilyenkor hátrahagyok minden olyan dolgot, amiket az adott nap pakolt a vállamra.
Közben pedig gyönyörködöm a város sokszínűségében.
Ami pedig külön örömmel tölt el, hogy immáron második hete, egy barátnőmet is rátudtam venni arra, hogy együtt rójuk a köröket…egyelőre bírja és szereti, remélem ez így is marad. :]


Dóri barátnőm saját márkájának a H.R.V.T.-nek a showroom-jában jártam és szemügyre vettem a legújabb kollekció darabjait. Elfogultság nélkül mondhatom, hogy a felsőktől kezdve a bundákon át, bármelyik darabot szívesen elfogadnám és abban is egészen biztos vagyok, hogy a poncsóm kívül még más kincsnek is boldog tulajdonosa leszek a téli kollekcióból.
A Lánchíddal szemben remélem ti is megnéztétek azt a szobrot, ami a budapesti Art Market alkalmából tűnt fel a belváros szívében.

Ezen a héten se maradhat ki a gasztró kör (hisz’ ismertek)!
A baráti társaságom egy részével régen találkoztunk már úgy, hogy mindenki ott volt. Most végre összejött a várva-várt viszontlátás és az estét egy vacsorával nyitottuk a Kekszben, majd később átmentünk a Dobló-ba (egy borbár és mindenkinek csak ajánlani tudom).
A Keksz-ről fontos annyit elmondanom, hogy nagyon jó a konyhája és remekül főznek. A különféle salátákat illetve hamburgereket, te magad állíthatod össze a felsorolt hozzávalók alapján és nem spórolnak az adagokkal, így a telítettség érzete garantált!
Instagramon ‘ujviki’ név alatt megtaláltok ;] / You can find me on Instagram, my name is ‘ujviki’.
A Fotónapló többi részét IDE kattintva nézheted meg / You can see more Photo diary article HERE
Továbbá még a következő helyeken
Facebook Twitter Tumblr Lookbook
Ez is érdekelhet:
A megfelelés filozófiája
2026.07.05.
Az élet számos területén kell megfelelünk, leginkább születésünk óta és ezzel úgy gondolom nem…
2026.07.05.
Aki rendszeresen látogatja a blog Facebook oldalát, az már megszokhatta, hogy rendszeresen osztom…
2026.07.05.
Skirt, T-shirt, Sunglasses: AliExpress Sandals: Stradivarius Clutch: Bershka Bracelet: Cheap…
2026.07.05.
http://www.popsugar.com/fashion/Famous-Hollywood-Kids-Fashion-36144533#photo-36144548
2026.07.05.
And i forgot to write about yesterday's Prezi lecture, any idea or anything....the guy told us that…




