Útinapló – Milánó – kerubinastyle.com

Egy kissé borús pénteki nap érkeztünk meg Milánóban és sajnálatos módon a csapadékos idő végig tartotta magát amíg ott voltunk. Ez viszont nem szegte kedvünket és boldogan vetettük bele magunkat a város zsongásába.

Aki már járt Milánóban az tudja, hogy egy iparvárosról van szó, ami bár a divat egyik központja és számtalan világhíres tervezőnek székhelye, mégse rejt annyi turisztikai látványosságot mint mondjuk Párizs, vagy ne is menjünk messzire…mint mondjuk Budapest!

És talán nem is kell annak az emlékművekkel és érdekes épületekkel tarkított helynek lennie, mert egész egyszerűen az is elég, hogy ez maga Milánó! A neve hallatán fashionisták millió bólogatnak mosolyogva és aki járt már itt az tudja, hogy miről beszélek. Az utcákon hömpölygő embertömeg, simogató érzést ad a szemnek, ugyanis nemtől függetlenül az emberek többségének a vérében van a stílus és ezt most ragozhatnánk napokon át de úgy gondolom tényleg felesleges. Nincs is nehéz dolguk, hiszen a különleges szabóságoktól, a designer üzleteken át, a fast fashion láncok kedvelőinek is van bőven miből válogatni, és ez a választék messze túlmutat az itthoni kínálaton. Ezen pedig nem is kell csodálkozni, hiszen a divat egyik fővárosaként, az lenne a meglepő ha nem így lenne.

Amikor Milánó került fel a listánk következő célpontjaként, két dologban voltunk biztosak: felmegyünk a dóm tetejére és megnézzük Leondardo da Vinci Az utolsó vacsora című festményét. Utóbbira sajnos nem került sor, az ok pedig egészen egyszerű, hetekkel előre elfogytak a jegyek, így esélyünk se volt szemügyre venni ezt a világhírű alkotást, majd talán máskor több szerencsével járunk. A dóm tetejére viszont felmentünk, egészen pontosan akkor amikor eljött az a pillanat, hogy pár órára elállt az eső, ekkor tudtuk, hogy most vagy soha, hiszen kinek van kedve zuhogó esőben és szélben, egy székesegyház tetején turistáskodni! Szerencsénk volt, mert miután szemügyre vettük a város panorámáját, a szobrokat és a tornyokat, szinte varázsütésre megint elkezdett szemerkélni, majd aztán ömleni a szinte már elfogyhatatlannak tűnő csapadék.

Gasztronómiai szempontból újfent előnyben részesítettük a különféle sajtokat, sonkákat és összesült finomságokat. Ha Milánóban jársz és átsétálsz a Galleria Vittorio Emanuele II passzázson akkor nem lesz nehéz észrevenni egy jobb oldalra elhelyezkedő McDonald’s-ot, amivel szemben egy apró kis vendéglátó egység helyezkedik el, ahol a legfinomabb paninit ettük – ha egyáltalán az volt, a nevére sajnos nem emlékszünk csak arra az ízrobbanásra :]
Ezen kívül természetesen a pizza, a macaron (ami valljuk be ha Ladurée akkor nem lehet sehol se kihagyni) és az aperol se maradt ki, csak hogy az olasz életérzésnél maradjunk.

A Teatro alla Scala mint azt már sokan előre mondták kicsit csalódás volt és bátran kijelenthetem, hogy az itthoni operaház egyik legszebb azok közül amiket eddig láttam.

San Lorenzo bazilika, amely előtt a téret egy 16 korinthoszi oszlopból álló oszlopsor díszíti.

A különféle ruhaboltokról nem nagyon csináltam képeket, anno még New Yorkban szerintem ezt a ‘lehetőséget’ egy életre kimerítettem. Vásárlásból viszont nem volt hiány, nem tudtunk ellenállni a választéknak és hagytuk, hogy a szívünk irányítson minket, de nők vagyunk szerintem így ez elnézhető ;]
Viszont remélhetőleg képek nélkül is megtudlak győzni titeket arról, hogy ha időtök na meg persze pénztárcátok engedi akkor mindenképpen látogassatok el Milánóba, a különféle fapados légitársaságok már pár ezer forinttól kínálnak repülőjegyeket.
Minél több városba juttok el, annál inkább formálódik a szemléletetek és hát nem utolsósorban, különleges érzés élőben ott lenni és részéve válni annak, amiket eddig csak képeken láttál – és ez a Föld minden pontjáról elmondható.