Az életben sokszor találkozunk olyan dolgokkal, amiket ha meglátunk azoknál tudjuk „igen ez az”, s ez nincs máshogyan a divatkampányokkal sem. Sokszor híres modeleket kérnek fel egy-egy „reklámra” vagy kevésbé ismerteket. Ettől függetlenül, mindnek van valami olyan összetevője amitől, magával ragad minket az egész vagy sem.
Példának okáért szeretem a Dolce & Gabbana, a Burberry, a Gucci és a Prada kampányait is, és még sorolhatnám de most nem teszem.

A Colcci 2012-es őszi/téli képei miatt ambivalens érzések kavarognak bennem. Miért? Mert hiába a gyönyörű model Alessandra Ambrosio és a sármos Ashton Kutcher, nincs köztük meg az a vibrálás ami egy kampánynak a kulcsa. Már korábban se éreztem annyira biztosnak a Marks & Spencer kampányát, amelyben Rosie Huntington-Whiteley és Ryan Reynolds próbálja megtestesíteni a hétköznapi pár fogalmát, de sokat nézegetve, bevette a gyomrom.
Persze fontos szabályai vannak annak, hogyan adjunk el egy terméket jól, s ehhez a legbiztosabb pont a hírességek megnyerése. Akikhez hozzáadunk egy gyönyörű modelt és tádám…a hitelesség nem fontos? Az az érzés, hogy amikor a képekre nézek,  egy percig elhiszem, hogy – adott esetben – ők a vonaton találtak egymásra, s szerelem volt első látásra??
S akkor jönnek ilyenkor az érvek, hogy de miért néznének úgy egymásra, ha nem szeretik egymást, egy kampánynak nem ez a lényege és stb?! Ez tény, ahogy az is, a modelkedés is egy szerep, amit vagy jól „játszik” el az adott személy vagy sem….S hát kell a hihetőség, amitől becsalogatnak minket a boltokba/webshopokba. Nem kell se csók, se semmi egyéb ahhoz, hogy érezzük, ők jók együtt, itt nem érzem!

Összefoglalva, ismét tanúbizonyságot kaptam arról, hogy mind Ashton, mind Alessandra jó géneket kapott a sorstól. A ruhákat is felvenném ha úgy adná az élet, viszont a kampány a sok erőfeszítés ellenére se durrant a szememben olyan nagyot mint amire vártam. Pontosabban a külön készült képeik jobbak, mint a közösek, amik igen vérszegények, szerinted?

Neked tetszenek a képek?