Voltak régen a haspólók, imádtuk. Aztán elkezdett cikivé válni és ciki is lett. Egészségügyileg mindenképpen szerencsésen jártunk azzal, hogy leáldozott ezeknek a kora, ugyanis nincs kinn a derekunk, s nem hallgatjuk azt úton útfélén, hogy jaj megfázik a veséd édes lányom.
Igen ám de a divat mindig ismétli önmagát, s nagyon úgy tűnik ha nem is régi formájában, de valamennyire visszatértek a has hangsúlyozását elősegítő darabok.
Jennifer Lopez, a bal oldali kép a BAFTA díjkiosztón készült ahol egy gyönyörű zöld Emilio Pucci estélyiben villant oda nekünk, a jobb oldali képen pedig egy Christian Cota vékony top, ezen egy Topshop zakó, és hozzá Tibi nadrág.

Selena Gomez, Billboard Music Awards, Dolce & Gabbana estélyiben és Giuseppe Zanotti cipőben.
Mutat kicsit balról is és jobbról is, de persze csak egy kis szeletet, hiszen Amerikában még kiskorúnak számít, aztán nehogy a konzervatív szülők szót emeljenek érte. Nyilván nem ez az oka, de jól hangzik 😀
Szintén egy fekete estélyi Leighton Meester szekrényéből, amit Michael Kors neve fémjelez.
A felnőtt Emma Watson, már egyre inkább mer önmaga lenni, és kihangsúlyozza adottságait. Ami sokak szerint nincs, de én úgy gondolom az ízlése eléggé csiszolódott az évek során.
A képen egy Hakaan ruhát visel.

January Jones, még várandóssága láthatósága előtt ( nem tudom pontosan mióta terhes) jelent meg ebben a piros Versace estélyiben a Golden Globe díjkiosztón. A ruha mutat itt is ott is, kicsit merészebb mint előző társai, de abszolút sexy és vállalható.
Camilla Belle a legjobb példája annak, hogy akinek szép hasa van az miért takargassa, hát kitette, s rávett egy Jason Wu zakót.
Nagyon jó.
Leona Lewis ennél kicsit visszafogottabb volt, ő csak pont annyit mutatott amennyit illik.
Nicole Richie az asszimetrikus formákra esküszik, egy csipetnyi kivágással a has részen.
S íme pár szomorú példa…
Kesha akinek valamiért ez se áll jól, továbbra is tartom magam ahhoz, hogy ez egy rémes választás volt, és legalább megoldhatta volna a fürdőruha hagyta nyomok eltüntetését, bár mit vártunk tőle?!
Mischa Barton, aki a Narancsvidékkel futott be igazán, azóta nem tudom volt e nagyobb „alakítása”, filmje.
Hírek róla manapság a súlyáról szólnak, mennyire hízik el vagy éppen fogy le.
Ez is érdekelhet:
2026.07.02.
Te az vagy amit látunk, vagy esetleg több, netalántán kevesebb? Minden egyes nap egy újabb…
2026.07.02.
http://www.popsugar.com/fashion/How-Wear-Scarf-Outfit-Ideas-38533144#photo-38533144








