Eddig még nem volt szó a lakkokról, úgy gondoltam ideje körbenéznünk e téren, lássuk milyen árnyalatokra számíthatunk a meleg időben. A 2011-es évet összefoglalva a vezető árnyalatok, az ezüst, a fémszínek és a csillámok lesznek.
Próbáltam összegyűjteni azokat a márkákat, amelyek ár szempontjából leginkább elérhetőek. Kivételt képez ez alól a Chanel, amit csak úgy alapon tettem a felsorolásba.
Kezdjük a sort a legkönyebben beszerezhető darabokkal, a H&M kollekciójával. Ha jól emlékszem a kicsi kiszerelés 390 Ft, a nagy kiszerelés 790 Ft-ba kerül. Ami nekem amolyan újdonság féle, az a „terep zöld” árnyalat. Személyes kedvenceim most a pasztel színek, és minden ami loncvirág illetve korall színű.
Úgy gondoltam hogy másodikként nézzünk az Essence termékeit, ezeket leginkább a Rossmann üzleteiben szerezhetitek be, de láttam olyan DM-et ahol árulnak ilyen lakkokat. Személy szerint szeretem azt a márkát, mert viszonylag könnyen szárad, az árához képest pedig tartós. Átlagban kb. 300 és 500 ft Ft-ba kerül egy-egy darab. A magyar oldalukról szedtem le a képeket, így biztos, hogy találtok majd az a boltok polcain olyat ami tetszik Nektek.
„Whoom! boooom!!!” kollekciójuk limitált kiadásban kerül a üzletekbe, márciustól áprilisig.
Újdonságnak számítanak a mágneses körmlakkjaik is, amit 5 árnyalatban dobnak piacra.
Igaz egy külföldi oldalán találtam ezeket a repedezős lakkokat, de gondoltam megmutatom, hátha nálunk is lehet majd kapni őket.
Maybelline termékeit is nagyon szeretem, mivel viszonylag jó árban vannak, és a Coloramana-nak az árnyalatait nagyon magaménak érzem, olyannyira, hogy ha van egy limitált példányszámú kollekció, és annak az egyik színe nagyon beválik, akkor felvásárolok belőle jó előre párat. És nem, nem száradnak ki, amíg otthon állnak a polcon.
A Colorama ezen árnyalataira az E-bay-en bukkantam, ahol 7 dollárért árulják darabját. Itthon ha jól tudom 500 Ft körül kaphatók.
Sajnos még sohse próbáltam a termékeiket, de úgy gondoltam nem mehetünk el mellette említés nélkül. Az OPI egy már hazánkban is létező és forgalmazó nagyválallat, az üzletük a 14. kerületben van. (bővebben itt)
Az új sláger most tavasszal a „Femme de Cirque” fantázianevű lakkok. A színek pasztelek, így illik minden bőrtípushoz, és körömhosszhoz.
Illetve van a Katy Perry által reklámozott kollekciójuk.
MAC „Jeanius spring”
Chanel, én úgy tudom, hogy az ő lakkjaik, nem éppen a legjobb minőségűek, az árukhoz képest. Mégis lássuk a tavaszi színeket.
A Chanel zöld árnyalat pillanatok alatt világsiker lett, nehéz bármely festékgyártó cégnek leutánoznia. Elegáns „Le vernile” névre keresztelt szín, rövid körömökön mutat a legjobban.
Ez is érdekelhet:
You Can’t Hurry Love
2021.08.13.
Még bőven belefér egy-két vidám ruha a nyárba, főleg ha az egy maxi fazon ;) Dress: bonprix…
Leave the Door Open
2021.03.26.
Lassan de biztosan ez a tavasz is beköszönt majd, így hoztam is gyorsan nektek egy egyszerű, ám…
I Wanna Dance With Somebody
2020.12.27.
Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de én még mindig nem tudom megunni a kardigánokat, ahogy a belőlük…
Gasztró percek 2. fejezet: Mutatok még 5 receptet, ami nálunk nagyon bevált!
2020.03.06.
A legutóbbi gasztró cikkemet annyira szerettétek, hogy úgy gondoltam ismét nekifutok a témának és…
Gardrób ihletek: 9 opció, ami szuper jól működik tavasszal
2020.02.20.
Nem tudom ti, hogy vagytok vele de az időjárás éppen aktuális tavaszias stílusa már teljesen…
PomPom? Kipróbáltam!
2020.01.30.
Lassan a kor velejárójaként könyvelem el, hogy próbálom a lehető legjobban beépíteni a természet…
STENDERS? Kipróbáltam!
2020.01.09.
Mondhatnám, hogy az elmúlt időszakban profi szintre fejlesztettem tesztelő énemet, de sajnos mindez…
Gasztró percek: Mutatok 5 receptet, ami nálunk nagyon bevált!
2019.11.05.
Régebben annyiféle témában meséltem nektek itt a kis virtuális, nyilvános naplóm lapjain, hogy…



















