Rue Cambon 31. Mondd Nektek valamit?
Coco Chanel 1920-ban nyitotta meg a boltját A Rue Cambon 31. szám alatt, a fennti rész volt a lakása, a lennti rész pedig az üzlet. Itt mutatták be a leenedő kollekciókat a vásárlóknak, Coco mindig a lakásának az 5. lépcsőfokán ült, a tükrös fal mellett, innen figyelte az emberek reakcióját a kollekcióira, anélkül, hogy bárki is meglátta volna őt. (Ha láttátok esetleg a róla szóló filmet, ott is megjelent ez, a zárójelenetben)
A lakást ma már csak sajtótájékoztatókra, fotózásokra használják, illetve a haute couture vásárlók fogadására. Coconak érdekes módon külön hálószobája sohse volt, mindig a Ritzben aludt. Továbbá nem szerette az ajtókat, ezért eléjük burgundi vörös spanyolfalakat helyezett, többek közt azértis, hogy a vendégeknek ne akarjanak hazamenni. Antik bútorai, élete végéig elkísérték, és akárhova költözött ezekhez ragaszkodott.
Ez is érdekelhet:
A megfelelés filozófiája
2026.07.05.
Az élet számos területén kell megfelelünk, leginkább születésünk óta és ezzel úgy gondolom nem…
2026.07.05.
Aki rendszeresen látogatja a blog Facebook oldalát, az már megszokhatta, hogy rendszeresen osztom…
2026.07.05.
Skirt, T-shirt, Sunglasses: AliExpress Sandals: Stradivarius Clutch: Bershka Bracelet: Cheap…
2026.07.05.
http://www.popsugar.com/fashion/Famous-Hollywood-Kids-Fashion-36144533#photo-36144548
2026.07.05.
And i forgot to write about yesterday's Prezi lecture, any idea or anything....the guy told us that…









