2011 tavasz nyári kampány arcai Daria Werbowy és Clement Chabernaud a fotós Mikael Jansson volt. Meleg, nyár, barnaság, tengerpart ahh nagyon jó. A képeket nézegetve elkapott az érzés hogy ez az amit most perpillanat a legszívesebben csinálnék, feküdnék egy medence partján, és napoznék, feltöltődnék, mint egy kis gyík:)
Ferragamo kollekcióját egyszerű lenge ruhák jellemzik, szolid színek, semmi túlzás. A központi helyszín a medence, hangsúly van a kiegészítőkön minden egyes képen, táskák, órák, cipők, napszemüvegek és sálak.
Egy francia klasszikus film, a La Piscine (A medence) adta az inspirációt a kollekcióhoz. Az 1969-es romantikus filmet Jacques Deray rendezte, Alain Delon, Jane Birkin és Romy Schneider főszereplésével. A tertalmát leírni túl hosszú lenne akit érdekel az itt olvashat róla.
Ferragamoról röviden amit tudni érdemes: Minden idők egyik leghírhedtebb cipőtervezője volt. 1898-ban a Nápoly környéki Bonitóban született egy nagy család tizenegyedik gyermekeként, és csupán kilenc éves volt, amikor egyik lánytestvére bérmálására megvarrta az első saját tervezésű cipőjét. A tízes években a család kicsiny műhelyében gyakorolta tudását, majd 1914-ben hajóra szállt és Bostonba utazott bátyjához szerencsét próbálni. Élete során olyan híres nők lábbelijét tervezte meg, mint Mary Pickfordot, Gloria Swansont, Marilyn Monroe, a férfiak közül Rudolf Valentino volt állandó megrendelője. Audrey Hepburn annyira elbűvölte a mestert, hogy megalkotott egy cipőt amit Audrey-nak keresztelt el, egy ballerina-cipő jellegű lapos talpú pántos cipő, ez a mai napig él, persze különböző anyagokkal és színekben, a cég bestseller cipője lett. Halála után kezdetben felesége Wanda, idővel gyermekei folytatták azt, amit Salvatore Ferragamo elkezdett.
Ez is érdekelhet:
You Can’t Hurry Love
2021.08.13.
Még bőven belefér egy-két vidám ruha a nyárba, főleg ha az egy maxi fazon ;) Dress: bonprix…
Leave the Door Open
2021.03.26.
Lassan de biztosan ez a tavasz is beköszönt majd, így hoztam is gyorsan nektek egy egyszerű, ám…
I Wanna Dance With Somebody
2020.12.27.
Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de én még mindig nem tudom megunni a kardigánokat, ahogy a belőlük…
Gasztró percek 2. fejezet: Mutatok még 5 receptet, ami nálunk nagyon bevált!
2020.03.06.
A legutóbbi gasztró cikkemet annyira szerettétek, hogy úgy gondoltam ismét nekifutok a témának és…
Gardrób ihletek: 9 opció, ami szuper jól működik tavasszal
2020.02.20.
Nem tudom ti, hogy vagytok vele de az időjárás éppen aktuális tavaszias stílusa már teljesen…
PomPom? Kipróbáltam!
2020.01.30.
Lassan a kor velejárójaként könyvelem el, hogy próbálom a lehető legjobban beépíteni a természet…
STENDERS? Kipróbáltam!
2020.01.09.
Mondhatnám, hogy az elmúlt időszakban profi szintre fejlesztettem tesztelő énemet, de sajnos mindez…
Gasztró percek: Mutatok 5 receptet, ami nálunk nagyon bevált!
2019.11.05.
Régebben annyiféle témában meséltem nektek itt a kis virtuális, nyilvános naplóm lapjain, hogy…




















