Mivel hétről hétre van valami postom a Gossip Girl-el kapcsolatban, úgy gondoltam ideje lenne megismernünk azt az embert akinek köszönhetjük ezeket a jó összeállításokat, és aki valamiért de valljuk be elkezdte diktálni a divatot, igen így fejezem ezt ki hiszen ez már régen túlnőtte magát maréknyi lánycsapat „rajongásán”.
Eric Daman-t valamikor még régen a 90-es évek elején Steven Meisel fedezte fel. Párizsból New Yorkba költözött, és például olyan nagy sikerű sorozatban dolgozott mint a Szex és New York.
A Gossip Girl filmes változata nagyban eltér a könyvben leírtakkal, a könyvben például Blair utálja a hajpántokat, míg tudjuk hogy a sorozatban kultikus darabbá tette, mivel Eric (stylist) úgy gondolta olyanná kell formálni a könyvet hogy a modern kor fiataljai közt is megállja a helyét, és tényleg hozzájuk szóljon, kívül-belül. Ezt olyan trükökkel oldotta meg még, hogy az eredeti alkotásban nem igen tűnik fel pédául Alexander Wang vagy egyéb tervező neve, de a sorozatban mégis mindenki naprakész a divat terén, hiszen New Yorkban élnek, mondhatjuk nagyvilági/társasági életet, éppen ezért fontos volt ezeket az elemeket is beépíteni a karakterekbe.
Remekül keverik a drága minőségi darabokat az olcsóbb kiegészítőkkel-ruhákkal. Állítólag a legdrágább kiegészítő Serenán volt egy 25 ezer dolláros Ferragamo csizma, és Lily-n pedig egy 850 ezer dolláros Van Cleef & Arpels ékszer, amit az esküvőjén viselt. Viszont elég sok ruhát, cipőt, kiegészítőt a H&M-ből, 9 West-ből és a Forever 21-ből vesznek.
Chuck Bass stílusa Eric egyik személyes kedvence, ő testesíti meg a párizsi eleganciát, sőt vannak olyan iskolák ahol péntekenként „Chuck Bass Péntekek” vannak , gondolom nem szükséges kifejtenem:D
Elenor Waldorf (Blair édesanyja) ugyebár, mint divattervező jelenik meg a sorozatban, az általa „tervezett” ruhákat valójában egy tehetséges fiatal nevéhez köthető ő pedig nem más, mint Abigail Lorick.
A stylist egy interjúban azt nyilatkozta, észrevette, hogy olyan hatással van a fiatal lányokra a sorozat, ami régen a Szex és New York idejében még nem volt, hiszen az óta eltelt több mint 10 év. Az internet egyre nagyobb teret nyer, és „diktálja” a divatot.
Nem számít az, hogy milyen esemény van, hiszen mindegyikhez meg lehet találni a megfelelő ruhát, ha egyenruha kell, akkor azt ad a szereplőkre, ha bál van, akkor pedig estélyit, de fontos az, hogy a ruha segítsen abba, hogy elmondja, akár „lefesse” az adott jelenetet, úgy ahogy van.
Eric Daman-nak tavaly év végén jelent meg kollekciója Charlotte Russe -nál divatos lett és mindenki számára elérhető áron lehet megvásárolni a darabokat.
Illetve írt egy könyvet “You know You want it: Style-Inspiration-Confidence” címmel, melyhez az előszót Leighton Meester írta. A könyv mi másról mint a divatról, stílusról, öltözködésről szól mindenkinek.
Ezeket találtam kis kutakodásom során, remélem érdekes volt. Merjünk tényleg kombinálni olyan dolgokat is amiktól mások a fejüket fogják, hiszen láthatjuk nem minden rossz ami megdöbbentő.
Legközelebb lehet hogy a sorozat enteriőr-éről írok.
XOXO: bmb.
Most pedig következzen jó sok kép, a szemléltetés végett;)
Ez is érdekelhet:
You Can’t Hurry Love
2021.08.13.
Még bőven belefér egy-két vidám ruha a nyárba, főleg ha az egy maxi fazon ;) Dress: bonprix…
Leave the Door Open
2021.03.26.
Lassan de biztosan ez a tavasz is beköszönt majd, így hoztam is gyorsan nektek egy egyszerű, ám…
I Wanna Dance With Somebody
2020.12.27.
Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de én még mindig nem tudom megunni a kardigánokat, ahogy a belőlük…
Gasztró percek 2. fejezet: Mutatok még 5 receptet, ami nálunk nagyon bevált!
2020.03.06.
A legutóbbi gasztró cikkemet annyira szerettétek, hogy úgy gondoltam ismét nekifutok a témának és…
Gardrób ihletek: 9 opció, ami szuper jól működik tavasszal
2020.02.20.
Nem tudom ti, hogy vagytok vele de az időjárás éppen aktuális tavaszias stílusa már teljesen…
PomPom? Kipróbáltam!
2020.01.30.
Lassan a kor velejárójaként könyvelem el, hogy próbálom a lehető legjobban beépíteni a természet…
STENDERS? Kipróbáltam!
2020.01.09.
Mondhatnám, hogy az elmúlt időszakban profi szintre fejlesztettem tesztelő énemet, de sajnos mindez…
Gasztró percek: Mutatok 5 receptet, ami nálunk nagyon bevált!
2019.11.05.
Régebben annyiféle témában meséltem nektek itt a kis virtuális, nyilvános naplóm lapjain, hogy…
























