Az amerikai MTV most tűzi műsorra a Skins US-t, ami a brit verziónak a remakeje. Mit kell tudni róla? A Skins egy olyan sorozat mely a maga műfajában korszakalkotó volt, az irói leginkább olyan emberek akik nemrég kerültek ki az iskolapadból, így hiteles képet festhetnek a fiatalok mindennapjairól, problémáikról. A sorozat szereplői pedig amatőr színészek, és ettől lesz olyan emberi mindez. Pédául van olyan szereplő az első két évadból, a vallásos indiai családban élő Anwart alakító Dev Patel, aki a sorozatnak köszönhetően lett a Gettó Milliomos (2009-es Oscar díj kiosztón 8 díjat kapott) című film főszereplője. Az eredeti cikket itt olvashatjátok.
A sorozat brit részeiben a sexé, a drogoké, és az alkoholé volt a főszerep, az önpusztítás minden területére betekintést nyerhettünk, ami mögött nem egy esetben komoly lelki és családi gond húzódott. Minden egyes szereplőt megismerhetünk teljesen, hiszen egy epizód egy ember köré épül, szisztematikusan építve fel a történetet, és ezzel segít megérteni a nézőnek mi is játszódhat le ezekben a fiatalokban, és egy rész van ami mindenkiről szól úgy együtt egészben.
Sok hír született arról hogy a brittek csinálnak egy nagy mozifilmet a sorozatról, de erről semmi információt nem lehet tudni jelenleg, csak azt, hogy 2011 nyarán kerül a mozikba.
Az amerikai verzió ha lehet hinni a pletykáknak ennél kicsit cenzúrázottabb lesz, hiszen a konzervatív amerikaiak gyomra lehet hogy nem fogadná mindezt be. Mindenesetre az a Bryan Elsley az írója ,mint aki brit „testvérének” is.
Magyarországon a Cool TV, és a Sorozat+-on látható a Skins UK első 3 évada szinkronizáltan, a negyedikről sajnos nem tudom hogy műsorra került e itthon. Mások a szereplői az 1-2. é a 3-4. évadnak végül az 5. nek is. Mivel elvégzik a sulit és továbbtanulnak, új csapat kerül a „főszerepbe”. Egy személy van aki mind a négy évadban szerepel ő Effy és Kaya Scodelario formálja meg (2. kép középen)
Az 5. évad szereplői: Laya Lewis, Will Merrick, Jessica Sula, Freya Mavor, Sebastien De Souza, Sean Teale, Dakota Blue Richards, Alex Arnold.
Még itt olvashatsz a sorozatról.
Látogass el az Indiana Design oldalára, a fő irány a grafikai tervezés (borítók, flyerek stb), vagy esetleg ha szeretnél egyedi Skins pólót, és vannak ötleteid, bátran írj neki!
Ha bármit olvasnál még Róluk csak írj, és megpróbálok update lenni a témában:)
*UPDATE* ide kattintva megtudhatsz még többet a Skins US szereplőiről.
Szereplők: Az 1-2. évad
3-4. évad
5. évad (új) (balró jobbra Alex Arnold, Dakota Blue Richards, Sean Teale, Sebastien De Souza, Wil Merrick, Laya Lewis, Freya Mavor és Jessica Sula)
Végezetül az amerikai csapat
Íme pár magán fotó a szereplőkről:)
Ez is érdekelhet:
You Can’t Hurry Love
2021.08.13.
Még bőven belefér egy-két vidám ruha a nyárba, főleg ha az egy maxi fazon ;) Dress: bonprix…
Leave the Door Open
2021.03.26.
Lassan de biztosan ez a tavasz is beköszönt majd, így hoztam is gyorsan nektek egy egyszerű, ám…
I Wanna Dance With Somebody
2020.12.27.
Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de én még mindig nem tudom megunni a kardigánokat, ahogy a belőlük…
Gasztró percek 2. fejezet: Mutatok még 5 receptet, ami nálunk nagyon bevált!
2020.03.06.
A legutóbbi gasztró cikkemet annyira szerettétek, hogy úgy gondoltam ismét nekifutok a témának és…
Gardrób ihletek: 9 opció, ami szuper jól működik tavasszal
2020.02.20.
Nem tudom ti, hogy vagytok vele de az időjárás éppen aktuális tavaszias stílusa már teljesen…
PomPom? Kipróbáltam!
2020.01.30.
Lassan a kor velejárójaként könyvelem el, hogy próbálom a lehető legjobban beépíteni a természet…
STENDERS? Kipróbáltam!
2020.01.09.
Mondhatnám, hogy az elmúlt időszakban profi szintre fejlesztettem tesztelő énemet, de sajnos mindez…
Gasztró percek: Mutatok 5 receptet, ami nálunk nagyon bevált!
2019.11.05.
Régebben annyiféle témában meséltem nektek itt a kis virtuális, nyilvános naplóm lapjain, hogy…




















