Igaz most ha kinézek az ablakon nem éppen a tavasz hangulata jut eszembe, de ha hinni lehet az előrejelzéseknek, a hét közepétől ismét jön a tavasz.
A meleg idővel pedig egyenesen arányosan megjelennek a rövid nadrágok, sortok, mini szoknyák. Ezekhez társul, midi szoknya és a capri nadrág.
A sortok/szoknyák méretének csak a kreativitásunk szabhat határt, na meg persze a „szerintem ez még jól áll nekem” érzés…nem fogok ötleteket osztogatni e téren, hogy akkor ilyen alakhoz ilyet, olyan alakhoz olyan rövid nadrágot/szoknyát válasszatok, többek közt azért sem, mivel ez egyéni vélemény lenne, meg hát mert nincs is ilyen irányú végzettségem még…:)
Minden kombinálható mindennel, egy fehér atlétával, vagy csak egy sima polóval, hétköznapra. Buliba persze ezeknek a határa kitolódik, és megjelennek a kihívó felsők, akár fűzök és még sorolhatnám. Bízom abban, hogy mindenki kellő érzékkel válogatja ki ezeket. Kiegészítőknek pedig jöhetnek az övek, és a kalapok.
A cipő szabályok ebben az esetben korlátlanok, a szandáltól (akár zoknival is), kezdve a balerin át, a pasis cipőig, még a magssarkú is szóba jöhet ha egy-egy nyári buliban tökéletesen sexy akarsz lenni.
Lássuk a másik felét, a kicsit hosszabb változatokat. A midi szoknya térdig érő darab, amit viselhetsz bátran blúzzal, elegánsan, vagy kicsit vagányabban, akár kirívó színekben. A capri nadrág az 50-es 60-as évek egyik alap darabja volt, olyan híres színésznőkön láthattuk mint Audrey Hepburn, vagy Marilyn Monroe. Ezen darabokat is bátran hordhatjátok balerinával és magassarkúval egyaránt.
Ez is érdekelhet:
A megfelelés filozófiája
2026.07.05.
Az élet számos területén kell megfelelünk, leginkább születésünk óta és ezzel úgy gondolom nem…
2026.07.05.
Aki rendszeresen látogatja a blog Facebook oldalát, az már megszokhatta, hogy rendszeresen osztom…
2026.07.05.
Skirt, T-shirt, Sunglasses: AliExpress Sandals: Stradivarius Clutch: Bershka Bracelet: Cheap…
2026.07.05.
http://www.popsugar.com/fashion/Famous-Hollywood-Kids-Fashion-36144533#photo-36144548
2026.07.05.
And i forgot to write about yesterday's Prezi lecture, any idea or anything....the guy told us that…



