Édesanyáink intelmei elkísérnek minket egész életünkben – emlékek szintjén mindenképpen!

Azon divattippek amiket gyerekként adtak nekünk, vagy a választás lehetősége nélkül ránk erőltettek, javarészt már a múlt részei (és jobb is így), elég kevés az amit még a mai napig betartunk vagy örömmel hasznosítunk a dolgos hétköznapok során. Ezen tanácsokat nem feltétlen azért kerüljük mert már kimentek a divatból, hanem felnőve az ember lánya bizony sokkal önfejűbb lesz, a divat oltárán pedig van mit áldozni.
Szerencsésnek mondhatom magam ugyanis anyukám eléggé szabad kezet adott nekem abban, hogy mit és mikor hordjak, de azért pár dologban hajthatatlan volt.
Lássuk én miként emlékezem….

1.) Az a bizonyos sál kérdés

Mindegy hogy esik a hó vagy már tavaszodik és csicseregnek a madarak a sál az legyen mindig nálad! Körbetekerve vagy ötvenszer, éppen annyira legyen szoros, hogy ne fulladj meg. Hogy mi és mihez illik? Itt lényegtelen, az egyetlen fontos szempont a funkció és az, hogy ne bántsuk meg a nagyit, vagy a család kedves ismerősét aki a sálat kötötte nekünk.

2.) Ezt még pakoljuk be

Nyári táborok, osztálykirándulások és minden egyéb otthontól és szülőktől távol töltött utazásnál nagy dilemma volt az, hogy mégis „hogyan pakoljunk be szinte mindent ami felesleges?”.
Megsúgom, hogy sikerült!
Bár a vándortáborban – amikor két héten keresztül körülbelül minden szállás közti távot gyalog tettünk meg – nem volt annyira őszinte a mosolyom a táskám terhe alatt, mégis évről-évre hagytam magam rábeszélni a váltóruha, váltóruhájának, váltóruhájára…egészen 14 éves koromig.
Természetesen azóta is tömve van a bőrönd ha elutazom valahova, de nem a réteges öltözködés, hanem sokkal inkább a nyugodt és szabad választás lehetősége végett. Hiszen mindannyian tudjuk jól, hogy egy nő se tud elutazni 3 napra úgy, hogy csak 3 pólót visz magával és 1 cipőt.

clothes

3.) Harisnyás Pippi

A különféle ünnepségek alapkelléke volt a harisnya.
Fehér, csillogósan áttetsző és hideg napokon pamut is. Amihez nagyon szépen passzolt a kis fehér ing és a fekete szoknya.

Kislányként nem voltam egy pink felhőben sétálgató hercegnő, sokkal inkább a fiús játékok vonzottak és a nadrág. Így minden egyes ünnepély amire szoknyát és harisnyát kellett húznom, fekete nap volt az életemben.
Kényelmetlen volt, zavart mindenhogyan és a szoknya is egy olyan kihívást jelentett, hogy majd egy évtizeden át nem is hordtam. Felnőve persze változunk és ma már egészen másként látom ezt a kérdést, de mind tudjuk jól, ha valami nem kötelező onnantól fogva sokkal érdekesebb :]

4.) Zoknival szebb az élet

A szandál zoknival dukál, pontosabban inkább dukált akkoriban, az már más kérdés, hogy most ismét fénykorát éli ez a hullám, de akkor mindenhez ilyen lábmelegítő, pamut szépséget húztunk. Minden olyan nyári nap amit mezítláb tölthettem el egy szandálban áldás volt.
Emlékszem milyen büszkén hordtam az egyik kedvenc Salamander-ből kapott szandálomat, ami egy könnyed eső után kékre színezte a fehér zoknimat. Persze próbáltunk mi reklamálni a KERMI-nél de sokra nem mentünk vele…Bennem így maradt meg ez az emlék a fehér zokniról, a kopottasan festett, kék csíkokkal :]

socka

5.) Jó lesz az még jövőre is

Ugye mindenkinek ismerős így vagy úgy?
Télikabát, sportcipő vagy csak egy sima pulcsi?! Igazából nem számított, a vegyünk belőle egy fél számmal nagyobbat szinte megszokott volt. Ezzel a rituáléval pedig jelentősen csökkent a ruhaboltokban eltöltött órák száma évekre lebontva.
A tinikor és a fast fashion üzletek hajnalán pedig örömmel intettünk búcsút ennek a szokásnak, és tornáztuk feljebb az éves vásárlási rátát, amit azóta is büszkén tartunk :]

nofunny

Te mivel egészítenéd még ki a listát?

A következő helyeken megtaláltok

Facebook  Twitter  Tumblr  Lookbook