A kritikus tömeg és a negatív rezgések!

Mostanában egyre inkább fogalmazódik meg bennem az, hogy akármit is teszünk az életben és akármilyen keményen is tesszük, próbálkozásokkal tarkítva, lesznek mindig olyan emberek akikkel nem értjük meg egymást…Ami nem újdonság! De vajon miért nem?

Persze ez természetes dolog, de azért érdemes jobban belegondolni! Miért érdeke valakinek más életében negatív hullámokat vonzani? Számos tanítás szól persze arról, hogy fogadjunk el mindenkit és nem gyűlölködjünk feleslegesen. Az emberek pedig próbálnak ebben a keretben élni, de közben valahol a szívük mélyén  jól tudják ez nem lehetséges. Mindig lesznek ezen az apró bolygón olyan lelkek, akikkel a rezgéseink nem egyeznek, akik mások mint mi.
Először az iskolában, majd a nagy betűs életben jönnek szembe velünk. Mi pedig számtalan esélyt adunk, de közben ott legbelül tudjuk ez nem fog menni.

A hátunk mögött mindig lesz valaki aki összesúg és meg kell barátkozni a gondolattal: mindenki nem szerethet és mindenkit nem szerethetünk. Gyerekesen hangozhat…de milyen igaz! Ezen személyek rosszabbik csoportja sok dolgot meg is tesz annak érdekében, hogy megnehezítsék a mindennapjainkat.
Engem először valami lelkiismeret furdalásféle kerülget, mert nehéz belátni azt ami nem működik – még szimpla emberi kapcsolatok terén is. Aztán pedig már nem érdekel, egészen addig, amíg nem érzem, hogy mérgezi az életemet! Mert sajnos ezek a dolgok ilyenek, észrevétlenül csurdogálnak bele a napjainkba és szépen lassan feketévé festik azt.

Kritikát alkotni egy dolog, viszont ok nélkül leépíteni valaki jókedvét, világszemléletét már több mint pofátlan.

Kritika mindenkit ér, a közértben, a tömegközlekedésen, az iskolában és a munkahelyen is. Néha verbálisan, néha pedig csak pár rosszalló tekintet formájában. Persze hogy nem esik jól! Kinek esne? Itthon az embereket valamiért így is túlontúl sok bírálatot dobálnak szét. Néha már az is elég, ha nem ‘egyenruhában’ lejtesz végig az utcán, hanem valami apró színt/mintát csempészel az összeállításba. A szemek kicsiny hazánkban elég ‘szűk látókörrel’ rendelkeznek – tisztelet a kivételnek – és emiatt ez egy örökös szélmalomharc lesz a generációk közötti kapcsolatok terén.
Kritikát persze sokan arctalanul adnak, különféle divatoldalak és egyéb weblapok, kommentre kijelölt mezőibe pötyögve. Nem gondolva arra, hogy kicsit más szempontból szemléljék a dolgokat és elgondolkodjanak azon, nekik hogy esne mindez. Természetesen mindenki szabadon ítélkezhet, írogathat mindenhova ezzel nem is veszekszem, viszont ahhoz tartom magam, hogy nem mindegy milyen köntösben alkotunk véleményt. És most értünk el arra pontra, hogy ezek a dolgok is mennyire mérgezhetnek! Igen mérgezhetnek…mások lelkét, azokét akik a képeken szerepelnek (és magukra veszik, van ilyen!) vagy azokét akik végre mertek bátrak lenni, nagyot lépni, és a külvilág visszacsatolása csak rosszallást sugároz, hát valljuk be nehéz az árral szemben haladni, bár nem lehetetlen.
Engem is ért már a cikkeim miatt rossz élmény, nem esett jól olvasni őket. Volt aki azt mondta, nem tudom kezelni őket, mert ‘rosszul esnek‘ és ahelyett, hogy elgondolkodnék inkább kiírom magamból egy bejegyzés formájában, hogy miért is lehet rossz egy negatív kritika. Ezzel viszont nem értek egyet, minden ilyen apró fekete pont az ‘üzenőfüzetemben’ gondolkodásra késztet, mit és miért írtam/írhattam rosszul. Volt olyan, hogy úgy fogalmaztam meg a egyik írásomat, ami miatt mások azt gondolhatták, hogy egy unatkozó milliomos csemete vagyok, pedig nem (aki ismer az ismer). Ezt beláttam, viszont azt is tudom, nem írhatok mindig úgy, hogy az összes szempontból reálisan lássam a helyzetet, kinek hogy esne…mert egyszerűen lehetetlen. A személyesség pedig valahol ott el is veszne.

Az amolyan ‘auragyilkos’ emberek (én így hívom őket) köztünk élnek, sokukkal szinte minden nap találkozunk. Amikor az ő rezgéseik összeérnek a mieinkkel, annak nem lesz jó vége. Furán hangozhat de szoktam érezni ezeket a csatlakozásokat.
A hangulatom hirtelen rossz lesz és váratlan idegességet veszek észre magamon. A belső nyomás pedig nem hagy nyugodni. Mindez sajnos igaz, ugyanis van olyan ember akinek a rezgése minden nap összeakad az enyémmel és kivétel nélkül valami rosszat indít el bennem. Tettem ellene sokféleképpen, de nem lett jobb! Megoldás pedig egyelőre nincs rá, mert a munkahely egy olyan közeg ahol az ember nem fakultatív jellegből ül/dolgozik ott, ahol!
Nem csak szakmai területeken, hanem akár a magánélet, kiterjedt baráti körben is vannak olyan személyek akikkel valamiért nem jön ki az ember. Az elejétől fogva érződik ez a dolog és a bomba néha idővel robban is.

Mit lehet tenni? A külvilág és ismeretlen emberek kritikájával nem kell foglalkozni! Mindenki más és más tart szépnek, jónak, stílusosnak. Ha mindenki egy úton haladna akkor elég nagy dugó lenne. Ha úgy gondolod Neked tetszik az a ruhadarab akkor vedd meg, vedd fel és hordd bátran. Nem lehet mindig úgy élni, hogy mindenkinek megfeleljünk és lássuk be ha olyan világban élnénk elég kemény életünk lenne.
Az arccal rendelkező, általunk is ismert, negatív pólussal bíró emberek ellen pedig a legjobb megoldás az elhatárolódás. Ha nem veszünk tudomást arról amilyenek, elraktározzuk és kőbe véssük magunkban azt a tény, hogy nem mindenkivel lehetünk jóban (mert nem) akkor talán még sikerül is egy apró láthatatlan falat építeni eléjük. Persze ez nehéz és egy kis rossz érzés mindig lesz ott belül, ha a rezgéseink összeérnek, de remélhetőleg ez idővel javul és elmúlik. A végén pedig már, egymásnak abszolút semleges emberként éltek majd. Ami fontos, hiszen ezek a dolgok idővel a testedben betegségeket generálnak majd – ezek sajnos bizonyított tények. Ennyit pedig semmi és senki se ér, persze könnyű mondani gondoljátok most. Nem, nem az ugyanis én is küzdöm egy negatív behatással, ami nem könnyű, de rajta vagyok a dolgon és tudom, hogy idővel sikerül megoldanom majd.
Remélem azok akik inkább a ‘sötét oldalon’ állnak, kicsit elgondolkodnak azon, nekik megéri-e mások folytonos bírálata és létszükséglet-e az, hogy mindenben csak a szálkát keressék! Mert szerintem nem!

„I’m a dreamer, but I’m not the only one
I hope some day you’ll join us
And the world will be as one”

xxxxooooo

kerubina