Szerintem – és több mint valószínű az emberiséggel egyidős tulajdonság a kérkedés, dicsekvés, s az ezzel járó ferdítés. Azért írok most erről, mert az utóbbi időben, egyszerűen beférkőzött az életembe, s egy olyan új szegletét ismertem ennek meg, ami már számomra is felfoghatatlan. Vagyis, értem én, de nem tudom hova tenni, hogy mire jó ez?

Az élet különböző területein, más-más embereknek kell megfelelnünk, ezt vagy jól csináljuk vagy nem. Vagy magunkat adjuk vagy nem, egy dolog viszont biztos, az igazság idővel mindig kiderül. Hordhatunk álarcot és kérkedhetünk dolgokkal, attól még magunkban a saját lelkünkben nem leszünk mások. Sokan dicsekvéssel, olykor nagyot mondással próbálják elfedni azt a valós énjüket, akiket a testük rejt. Kitalált történetekkel, magukat jobb fényben feltüntetve, így pszichológiailag remekül elrendezhetik különböző komplexusaikat. Gondolok itt arra – nagy általánosságban – , hogy ha kimondunk valamit az már megfogható, ha kimondom azt, én itt-ott jártam, én ebből-abból jobb voltam akkor az már vissza nem fordítható, így már nyomott hagyott valahol mások életében is, hiszen hallották esetleg meg is jegyezték. Ez lélekben boldogsággal tölti el az illetőt, még ha a valóságban tudja is, hogy nem így van, de a „kitalált világában” ez is megtörténhet. Elnyomva ezzel azokat a ‘fájdalmakat’ amiket az üres, eseménytelen élete miatt kezdtek el csírázni benne. Természetesen nem vagyok lélekbúvár, így ezek csak találgatások, az én saját szubjektív véleményem.

Vannak emberek akiknek minden megadatott: luxus kocsik, drágábbnál drágább ruhákban járhatnak, a legjobb helyeken ehetnek és a legszebb házakban lakhatnak. Jelen esetben vegyük példaként a celebeket – ne a magyarokat, mert itt ez a szféra nem létezik. Több millió ember követi őket Twitteren, Instagramon, Facebookon és különböző közösségi oldalakon, ezzel belesve az életüket. Valahogy tőlük, nem tűnik semmi se ‘dicsekvésnek’, hiszen – ha zavar is – tudjuk jól, hogy ők ezt megtehetik. Fel lehet hördülni azon a képen, amikor Kim Kardashian és Kanye West közösen pózol a méregdrága Lamborghini előtt, és???

Megtehetik! Mr. West már a húszas évei eleje óta- ha nem hamarabb producerkedésre adta a fejét, s olyan sztárokat segített mint Jay-Z vagy Alicia Keys. Ergo sok év kemény munkája által küzdötte fel magát a srác! Akik pedig őket követik azok ezzel számoljanak, hogy nem egy egyszerű kocsival járnak és nem a legrosszabb ruhákat veszik meg. Ez tiszta és elfogadom, sőt szeretek  is ilyen, néha személyes képeket nézegetni.

A másik kategória viszont az ‘egyszerű földi halandó’ esete. Amikor, tegyük fel pont annyi java van mint akárki másnak, mégis azt érzi több akar lenni és elkezd dicsekedni. Ami nem is lenne gond, hiszen ki ne szeretne mesélni arról, úgy nagy általánosságban, például hogy hova megy nyaralni, milyen ruhát szeretne majd megvenni vagy milyen eredményt ért el az angol nyelvvizsgáján. S ezek így vannak rendjén. De ha ezt a vonalat valaki átlépi… Amikor nem lehet semmit se úgy elmesélni, hogy némely emberek ne licitálják túl, ők jobb helyre mennek, ők több időre mennek, neki jobb ruhája lesz és az ő vizsgája jobban sikerült és amúgy is mindenben Ő  a LEGJOBB na meg a családja és a barátai ( milyen mázlista egy közeg!!). Ekkor merül fel bennem, hol marad az, hogy mindannyian egyenlők vagyunk és a szerénység erény?? SEHOL!!
Nem lesz senki se több attól, ha mindent kitesz Facebook-ra, különböző menő képaláírásokkal, vagy ha szóban henceg. Ez a legtöbb emberből nem csodálatot vált ki, hanem irritációt – szerintem. Jelen csoport képviselői nem kiváltságosak, mindenkinek lehetősége van utazni, vásárolni ez nem privilégium és nem is kell úgy kezelni. Van, hogy valamidből több van – lehet az pénz vagy egyéb tárgyi dolog, ám legyen, szerencsés vagy, viszont tartsd meg magadnak vagy meséld el diszkréten minden barokkos túlzás nélkül. Esetleg ajándékozd el egy neked nem kellő részét olyan embereknek akik rászorulnak, de ne kürtöld ezt se világgá, mert a jótékonykodásnak nem ez a lényege….

Morgolódhatok itt ezen, ilyen lelkek mindig voltak, vannak és lesznek, csak szerencsémre pár évvel ezelőttig nem nagyon találkoztam hasonló esetekkel, s engem se ilyen környezetben neveltek fel. A jó odalát nézve, kitanultam ezt is, hogyan kezeljem – vagy ne kezeljem. Számomra az utolsó vált be, pontosabban elzárkóztam az ilyen emberektől és így könnyebb az életem. Hiszem azt, hogy a szíve mélyén minden evilági bajainktól megtisztulva mindannyian jó emberek vagyunk, együttérzéssel, szerénységgel, megértéssel és elfogadással.

kerubina.