#metoo

Sokáig gondolkodtam azon, hogy vajon elmeséljem-e az én #metoo történetemet, van-e értelme? Kell-e ez? Aztán egyre több őszinte vallomás jött velem szemben a Facebook és az Instagram platformján és tudtam, hogy nekem is be kell állnom abba a bizonyos sorba.

______________________

Nem is tudom hol kezdjem, gondolatban annyira jó voltam, olyan szépen fonódtak össze a szavak, most mégis annyira nehéz leírnom mindazt, ami bennem van.

Talán szépen sorban sikerül is, mert igazság szerint az indulat picit megint dolgozik bennem…
Szóval: 2017-ben szeretnék egy olyan világban élni, ahol eldönthetem én magam, hogy kitől, mit, mikor és hol szeretnék, azt gondolom ez a jogom minden egyes apró momentumra kiterjed.
Sokan persze csak “jaj hagyjad már magad…” kezdetű mondatot ismerik, miközben a női nem felé mutatott tiszteletnek még csak a legkisebb csíráját sem hordozták soha a büdös életben magukban. 2017-ben szeretném ha végre eljutnánk oda, hogy a “NEM” tényleg “NEM”-et jelent, és semmi mást. Ez nem egy burkolt szó, esetleg valami kódolt flörtnyelv, ez egész egyszerűen betűről-betűre azt jelenti, ami az értelmező szótárban is szerepel: NEM!

“Általában tagadás kifejezésére negatív fogalom képzésére haszn. szóként” (http://mek.oszk.hu)

me2

(pinterest.com)

Szeretnék végre férfiak, elnézést úriemberek közt szórakozni, akik a nőket nem egy estére megdönthető tárgyként kezelik, vagy mint egy kiállított szobrot akit fogdoshatnak, taperolhatnak és rángathatnak (ja!). Mi is emberek vagyunk, érzünk (MINDENT!) és bár sok nő sajnos más képet fest a gyengébbik nemről, de attól még a nagy átlagnak van tartása és mi is elvárjuk azt a fajta tiszteletet, ami minden emberi lénynek kijár.
2017-ben oda jutottam, hogy ezerszer is átgondolom azt, hogy magassarkúban (vagy akár szoknyában) induljak-e útnak egy-egy buliba, amikor tudom, hogy egyedül jövök majd haza. Lehet nektek is volt már dolgotok a kopogó cipő okozta “figyelemfelhívás” negatív velejáróival, nekem sajnos igen – szerencsére nagyobb gond nélkül kerültem ki minden egyes helyzetből. Mégis megdöbbentő az, hogy valahol kicsit félve indulunk neki az éjszakának, és sajnos okkal.
Imádok táncolni, énekelni és átérezni azt, amit a zene, vagy egy-egy kedvenc szám ad. Mégis 2017-re eljutottam oda, hogy 10-ből 8-szor inkább olyan bulikba megyek, ahol a férfiak nem kezelnek tárgyként, ahol felszabadultan táncolhatok úgy ahogy jól esik és nem kell attól félnem, hogy egy váratlan pillanatban valami olyat ér a kezemhez, amivel mások intim, vagy éppen meghitt helyzetekben találkoznak csak – igen sajnos volt ilyenben is részem, de inkább nem részletezném, mert azon kívül, hogy undorító, még megalázó is volt – és NEM, én NEM AKARTAM.
___

Szóval 2017-et írunk éppen és a “meleg bulikban” találtam meg azt a szabadságot, amit minden nő megérdemelne egy-egy kikapcsolódás alkalmával. Szomorú? Lehet neked annak hangzik, én viszont remekül megvagyok, mert olyan emberek vesznek körbe, akik bár “más” férfiszemmel néznek rám, mégis nőként kezelnek – és talán ez a legfontosabb (egy fejlett gondolkodású világban mindenképpen). Most lehet azzal jönni, hogy nem kell úgy táncolni, bulizni, vagy nem kell túlontúl csinosan felöltözni (tudtommal kultúránkban jelenleg a szabad öltözködés joga még a listán szerepel), vagy éppenséggel annyit inni, de ez egy bullshit és ezt minden jóérzésű FÉRFI tudja valahol a szíve mélyén.
Apropó “ivás”. Undorítónak tartom azt, ahogy egyes “férfiak” gond nélkül fizetnek le pultosokat az éjszakában cserébe azért, hogy az italodba valami totál oda nem illő dolog landoljon. Na, egyszer egy “kedves” “ember” meglepett egy ilyennel, ám szerencsére a túlélési ösztönöm nem hagyott cserben és szinte azonnal bekapcsolt a kis piros lámpa a fejemben. Éreztem hogy valami nincs rendben, szóval 2 órán át dekkoltam a félelmeimmel és egy lemerült mobillal összezárva a női mosdó egyik fakkjában. Senkinek nem kívánom azokat a perceket, amiket átéltem, sosem találkoztam még ilyennel így kezelni sem tudtam, csak vártam, vártam és nagyon féltem. Viszont szerencsés voltam, mert az őrangyalom vigyázott rám. Szerencsére a barátnőim mellett is mindig ott állt egy láthatatlan segítő, amiért nagyon hálás vagyok az életnek, és elmondhatatlanul sajnálom azokat a nőket, akik az érem rosszabbik oldalát is megtapasztalták.
De nem csak a szórakozóhelyek mélyén bújnak meg ezek a férfinak nem nevezhető egyedek hanem a munkahelyeken is. A húsvéti locsolás és a vizes pólós versenyt egy lapon említeni kevés főnöknek sikerül, szerencsére az enyém csak összehozta ezt a “jó poént”, amin eltudjátok képzelni mennyire nevettem – megsúgom: semennyire! Az undor mellékhatása viszont szépen dolgozott bennem, ami egy éveken átívelő mély szánalmat szült felé.
Ez a humorzsák tőlünk nyugatabbra már nem ülne abban a puha székben pár ilyen elejtetett mondat után, de itthon igen. Huszonévesként egy biztos munkával mit tehet az ember lánya a főnökével szemben? Hallgat és bárgyú mosollyal nyugtázza a “poénokat”, amiket kap! Hallgat addig ameddig teheti, majd mikor továbblép undorodva meséli el másoknak, hogy ez az önbizalom-hiányos “férfi” miként élte ki korcs udvarlási rituáléját irodai keretek közt.
____

Nők, lányok, asszonyok! A fenébe is, miért hisszük azt, hogy mindenen túlléphetünk – és túl is kell lépnünk? Hogy egy legyintés néha biztosabb? Nem kell elszánt feministának lenni ahhoz, hogy tudd megvan a jogod arra, hogy szabadon dönts a tested és a sorsod felől, megvan a jogod arra, hogy semmilyen hatalom ne tapassza be a szádat, és megvan a jogod arra, hogy akár csak annyi kerüljön ki az idővonaladra, hogy: #metoo.
Ez nem szégyen, ez nem pecsét, ez nem vádaskodás egy múltbéli, tán valahol már egyszer elfelejtett ember és emlék felé, ezek a kő kemény tények, amiken ha akarod ha nem átestél, és amit be kell látnod magad előtt is és tudnod, hogy nem te vagy hibás! Gondolj bele, egy szép napon anya leszel és lehet pont lányod születik majd….

Azt gondolom végre elindultam egy úton, és sikerült magamat egy olyan bástyával körülvennem, amit a szükség szült, mert ha a világ nem változik, és az erősebbik nem képtelen felfogni azt, ami az egész “kéreted csak magad” mögött van, akkor nincs mit tenni. Legyinteni kell és olyan férfiak után nézni, akik nem gondolnak prűdnek azért, mert megadod magadnak a szabad választás luxusát, és akik képesek távol maradni az arcodtól és az aurádtól addig, míg te egy apró kis jellel nem biztosítod őket arról, hogy az érdeklődés/vonzalom kölcsönös. Lekopogom de most úgy látom, hogy kis tapasztalattal és munkával elértem oda, hogy az ősbarmok elkerülnek, és bár a falak még mindig láthatatlan védőként állnak körülöttem, de a küldetésem végre sikeres és nagyon remélem, hogy mindez így is marad. <3

Végszóként pedig: Senkinek, soha és semmikor nincs joga ahhoz, hogy testi, vagy akár csak lelki síkon is direkt módon, saját önös, ösztönös érdekeiből kifolyólag úgy bántson, hogy az a személyiséged fejlődését csorbítsa, vagy visszahúzza.

Akinek nem inge ne vegye magára! Fiúk, férfiak, akiket ismerek és szeretek! Tudjátok hogy ez nem nektek szól, bennetek ott van az a “plusz”, amitől különbek vagytok, mint azok az emberek, akik nyugodt szívvel köztünk sétálnak, és egy percig sem gondolnak arra, hogy perverz szokásaik másokban milyen sebet ejtenek.

Aki még továbbra sem hisz ebben, annak meleg szívvel ajánlom EZT a cikket!

Szép Estét!
Viki voltam, és egy újabb lufit sikerült messzire engednem #végre