Az élet számos területén kell megfelelünk, leginkább születésünk óta és ezzel úgy gondolom nem mondok semmi újat.

Kisgyerekként a szüleink és a környezetünk na meg később a bölcsi, ovi és az iskola diktál belénk egyfajta szabályrendszert, aminek valamiért még ha nem is nagyon akarunk, azért meg kell felelni. Majd felnőve kilépve abba a bizonyos nagybetűs életbe, szinte minden sarkon ezekbe a falakba ütközünk és az életünket ezek a láthatatlan, mégis fontos elvek befolyásolják nap mint nap.

Az első komolyan próbatétel ami túllép a barátok és a családok körén, az a munkahely, ahova az esetek többségében addig számunkra ismeretlen emberekkel kerülünk egy légtérbe, és talán ez az a közeg ahol a leginkább szükséges a vonalon maradni, és az íratlan szabályoknak megfelelni. A főnökökkel és a munkatársakkal természetesen idővel a kapcsolatunk is formálódik, mégis munkahelyi keretek között azért megmarad az a fajta formalitás, aminek meg kell felelni.

 

 

 

http://www.citatum.hu/cimke/megfeleles