Nem is olyan régen arról írtam, hogy milyen kencéket vettem teszt alá a Herbalife termékei közül, most pedig folytatnám a sort…..
Mikor megkerestek a Herbalifetól nagyon örültem, mivel a sport központi szerepet tölt be az életemben. Sosem mondtam igazából – bár igazából nem titok, csak nem szeretem feldolgozhatatlan napi dózisban adagolni azt a közösségi oldalaimon, hogy ma megint lementem a terembe, mert nem olyan izgalmas -, hogy egész pontosan a rúdtánc az, amiben megtaláltam a saját kis harcaimat. Ez a „harc” szócska pedig annyi pozitív jelzővel van teleaggatva, hogy egy percig se gondoljátok azt, hogy ez egy önként magamra vállalt rossz lenne. Tény és való, hogy nem mindig kellemes egy-egy elem, de minden bőrbaj, lila folt, hetekig tartó sérülés, rándulás, könnycsepp, hiszti (?) és idegesség ellenére azt mondom, hogy az egyik legjobb dolog az életemben az, hogy rátaláltam erre a sportra.
A sportra, ami kitartást adott (pontosabban nevelget egy úton, amin elég jól haladok), hitet önmagamban (emiatt is kezdtem el), továbbá millió és egy okot arra, hogy miért is érdemes egy új közösségbe egyedül járnom. Régebben ugyanis magányos farkasként, vagy szigorúan barátokkal együtt voltam csak képes elmenni mozogni bárhova is. Előbbi még ma is megesik, de már csak a kardió edzések miatt, a hetem nagy része viszont közösségben telik, ahol sok lelkes lánnyal körülvéve valahol közösen próbáljuk leküzdeni saját mumusainkat, amikhez a lehető legjobb tanárokat terelte mellénk az élet. :] <3

Megint eltértem a témától, de a fenti kisebb bevezetőm lehet téged is ösztönöz arra, hogy belekezdj valami olyan sportba, amivel már régóta szemezel, csak sosem volt elég nagy az elhatározás benned. A sport fontos, a megfelelő táplálkozás pedig szintúgy, mindezt pedig olyan szuper jó táplálékkiegészítőkkel tehetjük teljessé, amikről lentebb olvashattok majd.
______________
Belekezdek abba, hogy én miket próbáltam…
1.) Fehérjeszelet
Citromos ízesítésben kóstoltam, és őszintén megvallva a citromot magát szeretem, de a citromos édességeket nem, így kicsit tartottam attól, hogy ez se ízlik majd. Tévedtem! Mondjuk lehet pont azért, mert nem érződik rajta annyira az a tipikus savanykás ízvilág (legalábbis én nem éreztem). Edzés előtt, vagy után fogyasztottam.
Érdekel? Katt IDE!
2.) CR7 Drive
Cristiano Ronaldo részvételével kifejlesztett hipotóniás ital, ami a hosszantartó hidratálásért és állóképességért felel.
Kezdjük azzal, hogy végre valami, aminek van ÍZE! Hihetetlen volt érezni azt, hogy nem valami mű-édes löttyöt öntök magamban sportolás közben, hanem ezt.
Végre megtaláltam azt az italt, amit edzés közben tényleg jól esik és nem „muszájból” vedelem. Bár az acai bogyó, amivel ízesítve van számomra eddig ismeretlen volt, engem innentől fogva meggyőzött ez nem is kérdés.
Érdekel? Katt IDE!

3.) Formula 2 Vitamin & Ásványi Komplex Nőknek
A vitaminbevitel amióta az eszemet tudom a mindennapjaim része, így ezt sem volt nehéz beépíteni a reggeli rutinba. Egyébként az 5. pontban foglalt shake-kel együtt fogyasztva a leghatásosabb, hiszen mind a két termék olyan vitaminokat és tápanyagokat tartalmaz, amik a sportolás során igénybe vett szervezetnek fontos lehet.
Érdekel? Katt IDE!
4.) AloeMAX Ital Koncentrátum
Ez az ital 97%-os aloe gélt tartalmaz, ami elsőre főleg laikusként semmit sem mondott, az üveget kinyitva viszont érezni rögtön, hogy mit is jelent ez. Vízzel hígítva fogyasztottam minden reggel. A napi folyadékbevitelben lehet segítségedre, főleg akkor ha hajlamos vagy órákon át egy kortyot sem inni. Nem mondom, hogy nekem ízlett, viszont 1.2 deciről beszélünk minden nap, így abszolút túlélhető ha az egészségedről van szó.
Érdekel? Katt IDE!

5.) Herbalife Formula 1
Végül jöjjön a shake!
Sosem próbáltam még ilyen termékeket, mert nem hittem abban, hogy egy por segíthet megoldani az evés iránti csillapíthatatlan vágyamat. Tény, hogy sokszor próbálok nem engedelmeskedni az agyam csábításának, így nem harácsolok össze mindent random időpontokban, de ettől még piszok nehéz.
Szóval nem gondoltam, hogy létezhetnek olyan termékek, amik segítenek leküzdeni ezt az érzést. Bár nálam az elsődleges cél nem a fogyás, de a szervezetem szerencsére elég lelkes ha anyagcseréről van szó, így tényleg hamar megéhezem. Az ilyen helyzetekre pedig tökéletes volt ez az almáspite ízesítésű por.
Érdekel? Katt IDE!

Érdekel a sorozat első része is? Katt IDE! :]
Ez is érdekelhet:
You Can’t Hurry Love
2021.08.13.
Még bőven belefér egy-két vidám ruha a nyárba, főleg ha az egy maxi fazon ;) Dress: bonprix…
Leave the Door Open
2021.03.26.
Lassan de biztosan ez a tavasz is beköszönt majd, így hoztam is gyorsan nektek egy egyszerű, ám…
I Wanna Dance With Somebody
2020.12.27.
Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de én még mindig nem tudom megunni a kardigánokat, ahogy a belőlük…
Gasztró percek 2. fejezet: Mutatok még 5 receptet, ami nálunk nagyon bevált!
2020.03.06.
A legutóbbi gasztró cikkemet annyira szerettétek, hogy úgy gondoltam ismét nekifutok a témának és…
Gardrób ihletek: 9 opció, ami szuper jól működik tavasszal
2020.02.20.
Nem tudom ti, hogy vagytok vele de az időjárás éppen aktuális tavaszias stílusa már teljesen…
PomPom? Kipróbáltam!
2020.01.30.
Lassan a kor velejárójaként könyvelem el, hogy próbálom a lehető legjobban beépíteni a természet…
STENDERS? Kipróbáltam!
2020.01.09.
Mondhatnám, hogy az elmúlt időszakban profi szintre fejlesztettem tesztelő énemet, de sajnos mindez…
Gasztró percek: Mutatok 5 receptet, ami nálunk nagyon bevált!
2019.11.05.
Régebben annyiféle témában meséltem nektek itt a kis virtuális, nyilvános naplóm lapjain, hogy…









