A szőrmés darabok sziklaszilárdan tartják magukat a hideg hónapok trendjei közt, de vannak olyanok, akik már most örömmel vetik be egy-egy outfit elemként eme bolyhos csodát!

A szezonok közti falak szépen lassan tényleg leomlanak, ezzel szabad átjárást biztosítva a különböző daraboknak. Akár már egy crop-top is befigyelhet a nagy téli fagyban, hiszen nincs olyan rétegzés ami ne oldaná meg a kikandikáló bőr megfelelő fedését – bár mi még mindig úgy gondoljuk, hogy azért jobb helye van annak a haspólónak a nyárban.

Kedvenceink már most elkezdtek a hidegebb hónapok kollekcióiban parádézni, amit remélhetőleg pár hónap múlva nem az követ majd, hogy már a jövő nyári darabokban szelik a havat…?! Ohh…

Minden bizonnyal ők is kicsit lelassítanak majd, és beérik a szezon adta lehetőséggel, hiszen számtalan divathullám áll majd a rendelkezésünkre ha beköszönt az igazi hideg.

Addig pedig itt van egy trend-előrejelzés Kendall Jenner háza tájáról, aki már most szőrmés táskával lófrál, és szót se róla nagyon jól csinálja! Tehát már most lehet egy ilyen darabban gondolkodni, bár tény és való, hogy itthon még kicsit várni kell rá, addig pedig élvezzük még ki a nyár hátralévő részér!