Utálom, hogy így alakult az egész, az hogy az emberbe az idő szépen lassan éket é félelmeket ver, elég jó vagyok-e? Jó leszek-e? És a pasik se teszik könnyebbé a helyzetet, hiszen ők is olyan nyögve-nyelősen tesznek minden egyes lépést valami jó, és jobb felé, hogy mire kivárjuk talán bele is őszülünk. Vannak még olyanok akiknek egy csók már a kapcsolat kezdetét jelenti? Akik csak szeretnek melletted csendbe fekve könyvet olvasni? Akiknek minden különösebb ok nélkül szimplán, és egyszerűen te vagy a világ?

 

Harmincon túl azt gondolom, már sok mindent láttam, de aztán jön valami ami felülírja az egész eddigi életet…