Lassan 4 éve már annak, hogy a Gossip Girl végleg búcsút intett nekünk, de ahogy a Szex és New York esetében, úgy azt gondoljuk ezen szérianál is ismeretlen fogalom az elévülés.

Kitörölhetetlen emlékként őrizzünk a felvonultatott outfitteket és valamiért a divatszakma is nehezen szakad el a kultikus sorozatoktól.

Eric Daman valamit nagyon jól csinált és bár dolgozott a Szex és New York-ban, na meg a Carrie Naplójában is az ő munkáját láthatjuk, meg kell hagyni a Gossip Girl volt az eddigi legnagyobb dobása.

Most pedig következzen pár divat titok a kulisszák mögül, amikről azt gondoljuk még mindig érdekesek lehetnek.

1.) Serena stílusát Kate Moss inspirálta
Tehát a vegyél fel bármit amit csak akarsz, mert akkor is elragadó és ‘it-girl’ vagy elvét a brit modelltől vették át.

2.) Blair az örök klasszikus
Míg Serena öltözködését a brit modellvilág egyik nagy alakja ihlette, addig legjobb barátnőjének gardróbját leginkább Audrey Hepburn és Anna Wintour stílusa határozta meg. Valljuk be, előbbit talán sejtettük is, na de Anna?! Hm…

3.)  Blake Lively és az a bizonyos esküvői ruha
Talán nem számít spoilernek az utolsó epizód zárójelenete, ahol Serena végre oltár elé áll Dan-nel. Ekkor viselte azt a gyönyörű fehér és arany színekben pompázó Georges Chakra couture darabot. Na hát ezt a szépséget bizony a való életben is felpróbálta Blake Lively méghozzá az igazi esküvője előtt egy nappal. Az pedig már szintúgy nem titok, hogy a boldogító igent Ryan Reynolds-nak mondta ki.

4.) Csak egyszer!
Soha nem láthattuk kétszer ugyanazt az outfittet egy szereplőn sem. Persze ha kritikus szemmel nézzük újra a részeket, akkor azért annyi csalás  van a dologban, hogy a férfi karakterek öltönyei akár kétszer is láthatóak más-más epizódokban.

5.) Vissza a hajpántokat!
Blair gimis évei után a hajpántok is eltűntek, viszont a rajongói nyomás olyan nagy volt, hogy a záró évadban ismét visszahozták ezt az imádott, mondhatni kultikus hajdíszt.

6.) Nem akármilyen tiara…
Amikor Blairt bálkirálynővé választották, a fejére nem akármilyen korona került, hanem egy kézzel készült Simon Tu couture darab.

7.) Fondü
Amikor a híres styliston Rachel Zoe-n landol egy tál csokikrém, azt a jelenetet háromszor vették fel és harmadszor sikerült tökéletesen. Óhh az a Pucci ruha…

8.) Európai túra
Amikor a stáb az öreg kontinensen forgatott, akkor 15 kamionnyi ruhát hoztak magukkal a felvételek miatt.

9.) Fast fashion
A pletykákkal ellentétben bizony az olcsóbb árkategóriájú üzletek is élvezhették a siker, hiszen az epizódokban feltűntek H&M és Forever21 darabok is.

10.) Költséges kiegészítők
Nem csak gyönyörű couture csodák vonultak fel a sorozatban, hanem bizony drága táskák is. Volt olyan darab ami megütötte a 30 ezer dolláros határt is, ami mondjuk meg se lep minket, annak fényében, hogy a történet szerint mindenki aranykanállal a szájában született. Na meg tudjuk jól, hogy egy Oscar de la Renta, vagy éppen Dior nevével fémjelzett táska nem tartozik a pénztárcabarát kategóriába (vagyis hát kinek-mi).