Mindennap hordjuk őket, a reggeli gardrób rutinunk részét képezik, és mi sokszor mégse fordítunk rá kellő és pontos figyelmet! Íme 5 olyan apróság, amit jobb ha mindig szem előtt tartunk!
1.) Úgy álljon ahogy kell!
Kicsit kicsi? Kicsit nagy? Pedig tavaly még jó volt! Na jó ezt ne! Vállaljuk önmagunk előtt is, ha a természet nem éppen áldott meg minket teltebb idomokkal, vagy éppen felszaladt pár plusz kiló ami a dekoltázsunkra is bizony látható hatással van. Sokkal esztétikusabb egy-egy ilyen szépség ha úgy áll ahogy kell, bevágó pántok, vagy rossz méretű kosarak nélkül.
Tipp: Manapság nagyon sok fehérneműboltban találkozhattok szakértő személyzettel, akik pár alapméret levétele után örömmel segítenek nektek kiválasztani a tökéletesen passzoló darabot.
https://s-media-cache-ak0.pinimg.com/564x/0e/10/99/0e1099db4dbea431f47b8ca304ccc3e1.jpg
2.) Ebből is, abból is – szeresd!
Sose késő elkezdeni az alapoknál ha fehérneműkről van szó!
Ruháinkat is különféle eseményekhez választjuk, ne legyen ez másként az alsóneműknél sem. A sportmelltartó, a basic kreációk, a csipkés csodák, a fűző, vagy éppen a harisnyakötő pedig remekül megfér egymás mellett a szerényben, így a mi dolgunk már csak az, hogy a megfelelő alkalomhoz párosítsuk őket. Arról nem is beszélve, hogy ha szeretitek azt amiben vagytok az a napotokra is jó hatással lehet, így szerintünk egy próbát mindenképpen megér!
https://s-media-cache-ak0.pinimg.com/564x/26/48/19/2648198785f902abdacfd628fb00e495.jpg
3.) Minőségi szépségek
A kis fekete nem hiányozhat egy nő ruhatárából sem?! A szexi fehérnemű sem! Ne csak a látható darabokra adjunk hanem arra is ami alatta van, egy szép és igényes fehérnemű nagyon sokat tehet értünk. A különféle nőies kreációk szinte észrevétlenül is magabiztosabbá varázsolnak minket, így ne mondjunk nemet arra, hogy egy-egy minőségi csodával kényeztessük gyengédebb énünket.
https://s-media-cache-ak0.pinimg.com/564x/bf/43/ae/bf43ae43970cd93b51803d6cd630d9e2.jpg
4.) Ha teheted akkor inkább kézzel mosd őket!
A legmegfelelőbb ápolást ezzel adhatod nekik! Tudjuk jól, hogy az ember lányának a napi rohanás után erre marad a legkevesebb ideje este, de talán jobb esetben van miből válogatnunk, így ez nem is kell hogy a napi rutin részévé váljon. Egy üres vasárnap délután remek alkalom lehet arra, hogy tisztára mossuk azt a bizonyos kényes szennyest, amit ők hosszan tartó hűséggel hálálnak meg nekünk.
Tipp: A szárítót is messze kerüljétek el!
https://s-media-cache-ak0.pinimg.com/564x/67/99/3e/67993e128cb9cf67b8d6ef16ac6ca204.jpg
5.) Új szezon – új szett
Ahogy a különféle alkalmak, úgy az évszakok is új-új darabokért kiáltanak. A különféle divat- és színtrendek változnak és ez természetesen hatással van a fehérneműkre is. Mégse ez az elsődleges oka annak, hogy nyáron más lapuljon a blúzunk alatt mint télen, az ok sokkal inkább az anyagokban keresendő. Nem feltétlen kényelmes egy télen vásárolt csipke vagy selyem darab, egy 30 fokos nyári napon. A különféle leárazások és kuponnapok pedig segítségünkre lehetnek ilyenkor, hogy a legjobb áron juthassunk hozzá egy-egy szetthez, így tényleg nem nehéz minden szezonban valami új alsóneműt beújítani.
Merjetek kísérletezni, és idővel ahogy a ruhák terén, úgy az alsóneműk esetében is megtaláljátok majd a saját stílusotokat. Egy dolgot viszont ne felejtsetek: egy igazi nő sosem a fehérneműin spórol!
Ez is érdekelhet:
2026.07.02.
Te az vagy amit látunk, vagy esetleg több, netalántán kevesebb? Minden egyes nap egy újabb…
2026.07.02.
http://www.popsugar.com/fashion/How-Wear-Scarf-Outfit-Ideas-38533144#photo-38533144