Mutasd meg a romantikus énedet a hűvösebb hónapokban is!

Legtöbben a tavaszt tartják a szerelem évszakának, amikor a természet is új életre kel, és kicsit mi is kilépünk abból a barlangból, ahova bevackoltuk magunkat télre.
Viszont nem kell a meleg hónapokra várni ahhoz, hogy egy kis romantikát csempésszünk az életünkbe, és akár pár nélkül is nagybetűs NŐNEK érezzük magunkat.

A Triumph őszi-téli kollekciójának hála, pedig kortól függetlenül minden nő megtalálhatja azt, amire igazán vágyik. Csak győzzünk válogatni, hiszen fehérneműkből sose elég, lehet szó akár a kényelmes hétköznapokról vagy éppen a romantikus éjszakákról! 

Azt gondolom, hogy nem feltétlen a csipke az amivel ledönthetjük a lábáról a másik felünket, hiszen egy megfelelő fehérnemű és egy magabiztos nő kombinációja, sokkal nagyobb erővel hat a férfiakra mint ez a több száz éves klasszikus anyag. Persze félreértés ne essék, nem szeretnék  egy percig se valamiféle csipke körüli vitába bonyolódni, hiszen jómagam is boldog tulajdonosa vagyok egy ilyen darabnak, mégis azt mondom van még miből válogatni.
Pont ezért gondoltam arra, hogy mai cikkemben bemutatok nektek pár olyan darabot (a csipkét is beleértve természetesen) ami szerintem pozitívan hat majd a lelketekre is. Ennek kulcsa pedig, a magunkba vetett hit, hogy mi is jó nők vagyunk!
Szóval szépségeim, lássuk a választékot :]
Csak dőljetek hátra, és válogassatok a legszebb fehérneműk közül!


A klasszikus hétköznapok

Triumph Everyday darabjait pontosan az egyszerű hétköznapokra találták ki, egy dolgos nap viszont nem jelent egyet azzal, hogy száműznünk kell a romantikát az életünkből. Munka után jól esik a pihenés, akár párban akár anélkül; megérdemeljük azt a kényeztetést amit csak egy minőségi fehérnemű adhat nekünk. Sehol egy bevágó pánt, egy rossz méretű kosár, esetleg valami minőségtelen textúra, csupán a száz százalékos kényelem és mi!

FotoJet Collage2

 

Ágyban, párnák közt

Otthon a négy fal közt általában a kényelemre szavazunk, de ilyenkor is lehet egy-egy kivételes alkalom, amire egy igazi nagybetűs nő mindig készen áll. Éppen ezért, nem hagyhatjuk ki a felsorolásból a hálóruhákat sem. A jól megszokott kényelmes pamutból készült pizsamákon túl is vár még ránk valami…
A csipke applikációk nem csak egyfajta áttetsző játékosságot adnak a már jól megszokott daraboknak, hanem egy csipetnyi romantikát is csempésznek a klasszikusnak mondható fényes selyem mellé, így hölgyeim a csábítás garantált!

fotojet-collage3

 

Az alakformáló

Ki mondta azt, hogy egy-egy shaper darabban nem érhetjük el azt a hatást amit szeretnénk?! Itt-ott van rajtad mit fogni? Semmi baj! Nem minden nő egyforma, és pont ez benne a szép! A mai technológiának köszönhetően egy-egy ilyen fehérnemű képes arra, hogy a legszebb oldalatokat hangsúlyozza ki, és pont annyira formáljon diszkréten amennyire kell. Mi pedig szeretünk sokat, és egyben pont eleget sejtetni az erősebbik nem felé, nemde?

FotoJet Collage5

Csak egyszerűen szexi!

Az Amourette kollekció az egyik legkedveltebb mind közül; sikerének titka pedig nem csak a szabásvonalakban vagy éppen a formákban rejlik, hanem a bátor színhasználatban is. A jól megszokott fekete mellé ugyanis olyan merészebb árnyalatok kerültek mint a kék vagy éppenséggel a zöld, melyekkel még érzékibbé teszik az unalmasnak kicsit sem mondható darabokat. Finom fehérneműk, igazi álmodozók számára.

FotoJet Collage4

Sloggi

A végére hagytam azt a kollekciót, melynek hallatán sokaknak nem éppen a romantika jut az eszébe, pedig a lágyabb színek mellett itt is fellelhetők merészebb árnyalatok.
Ezek az egyszerű darabok, nem csak a kényelmünket szolgálják, hanem hódításra is tökéletesen alkalmasak! A finom, néhol kislányos darabok, pedig szintúgy kaphatók dögös részletekkel megbolondított változatban is.

 

FotoJet Collage7

 

 


A Triumph közel 130 éve ért a nők nyelvén! Minden egyes kollekciójuk során figyelembe veszik azokat az egyedi igényeket, melyek a gyengébbik nem számára igenis fontosak, ettől válik ennyire működőképessé ez a brand. A márkahű vásárlói kör pedig csak hab a tortán.

Remélem ezzel a mai válogatással sikerült kis kedvet csinálnom ahhoz, hogy kicsit felfrissítésétek azt a bizonyos fehérneműs fiókot. És bár a csipke az egyik legbiztosabb út a siker felé, a fentebb látható darabok után bátran kijelenthetem azt, hogy: nem mind csipke ami szexi. Merjetek kísérletezni, és idővel ahogy a ruhák terén, úgy az alsóneműk esetében is megtaláljátok majd a saját stílusotokat. Egy dolgot viszont ne felejtsetek: egy igazi nő sosem a fehérneműin spórol!

 

Bármilyen kérés, óhaj, sóhaj esetén írj a kerubinabmb@gmail.com címre, vagy….

…a következő helyeken megtalálsz
Facebook  Twitter  Instagram  Tumblr  Lookbook