Egy kisebb megfázás ágynak döntött így jobb híján, újfent a filmnézés lett a legfontosabb napi elfoglaltságom! A sorozatok mellett, pedig még két film is befért a programomba így szinte egyértelmű volt azt is, hogy nem kerülhetik el a legújabb “filmajánlós” cikkemet (úgyis régen volt már…).

Paper Towns

Kicsit több mint egy évvel ezelőtt mindenki a Csillagainkban a hiba lázában égett (egy kis túlzással), és ezt az álomgyárban is észrevették, éppen ezért gondoltak egyet és úgy döntöttek, vászonra viszik John Green egy másik sikeres művét is, és hát így esett a választás a Paper Towns-ra.
A történet egyszerű: Quentin gyerekkora óta szerelmes Margoba (ami egyértelmű, de csak a film közepénél lesz kimondva), kicsiként mindig együtt lógtak, de az idővel és a tini évekkel arányosan, barátságuk köteléke is meglazult. A giminek lassan vége, már csak hónapok vannak hátra, Quentin pedig valamiért még mindig nem képes túllépni Margon, helyzetén pedig cseppet sem könnyít az a tény, hogy a lány számára ő már szinte észrevétlenné vált. Aztán jön a már jól megszokott csavar, a lány egy éjszaka bemászik a srác ablakán és arra kéri, hogy segítsen neki bosszút állni pár emberen….
(Itt azért megnyugodtam mert szerencsére nem erről szól a film, hogy bemutatják ezt a kalandokkal teli éjszakát, ami valljuk be, ennyi tini drámával a hátunk mögött már unalmas lett volna.) Szóval a közös kaland jól sül el, ám Margo ezután eltűnik, Quentin pedig barátai segítségével, jeleket keres és próbálja összerakni a kirakós játékot, hogy nyomára bukkanjon a nyughatatlan, lázadó szerelmének.
A kicsit road movie stílusú alkotásban, a karakterek minden szempontból túllépnek azon a bizonyos komfortzónán, és számtalan életigazság hangzik el szerelemről, barátságról és magáról a nagybetűs életről, amitől szereplőinket már mondhatni csak az érettségi bál választja el, mindezt pedig a jól megszokott aláfestő zenékkel egészítik ki.
A film maga nem nyújtott felejthetetlen élményt számomra, és talán az egész alkotás kulcsgondolata az utolsó 15 percben hangzik el…Vannak személyek akikbe többet képzelünk, akiket idealizálunk, miközben nem vesszük észre azt, hogy ők semmivel sem jobbak, sőt…Vajon ők megtennék értünk ezt a dolgot? Átutaznák az országot, hogy megtaláljanak? A film végére Quentin is nyer, hogy mit? Az már spoiler lenne, a happy end szinte borítékolható, csak nem mindegy hogy milyen!
Szóval ha van egy szabad délutánotok nézzétek meg a filmet, a divatrajongóknak már csak Cara Delevingne-ért is megéri. Aki pedig egy sírós mozira számít azt el kell keserítsem, ugyanis nem játsszák ki a Csillagainkban a hiba kártyáit most, de ez a film pont így jó mert másra és másként tanít meg egy olyan generációt, akik az ideáik rabságában élnek, miközben nem veszik észre az életük valós kézzel fogható értékeit.

url

Me and Earl and the Dying Girl

Az IMDb-nek az értékelések mellett még számos jó oldala van, például az hogy filmeket ajánl, ha valaki kedvelte mondjuk a Paper Towns-t, azoknak a következők tetszettek még; vagy csak egyéb filmek hasonló stílusban és a többi. Így akadtam rá erre az alkotásra, a pontozás alapján jónak tűnt, 10-ből 7,9 tinifilm kategóriában? Valljuk be ígéretes!
Jesse Andrews könyve alapján vitték vászonra ezt az alkotást, melynek címe már elég sokat elárul a film témájáról, aminek egyébként a tengerentúlon már külön neve is van: sicklit, azaz betegséggel átszőtt romantikus regény.
Szóval a főszereplőnk és narrátorunk Greg aki a gimi utolsó évét tapossa. Hogy melyik iskolai kasztba tartozik? Igazán egyikbe se, de közben kicsit mindegyikbe, próbál jól helyezkedni és mindenkivel kicsit felszínes kapcsolatot kialakítani, nem akar barátokat de ellenségeket sem.
Egyetlen barátja van csak Earl, (bár még őt se hívja annak, csak kollégájaként említi) akit gyerekkora óta ismer, és közös nagy szenvedélyük a filmezés. Már meglévő alkotásokat gondolnak újra, a maguk vicces, kicsit amatőr módján.
Aztán egy szép nap édesanyja megkéri Greget, hogy barátkozzon, azaz mondjuk így, töltsön kicsit több időt régi ismerősükkel Rachellel, ugyanis a lánynál leukémiát diagnosztizáltak és biztos jól esne neki a társaság. A fiúnak semmi kedve hozzá, ám a nem várt kötelesség, szépen lassan barátsággá alakul a két fiatal közt. Rachel olyan falakat bont le Greg körül amik a fiút is meglepik, és mindezt olyan játszi egyszerűséggel csinálja, hogy nem érzünk ellenszenvet mi sem. Ő egész egyszerűen az a szerethető beteg lány, aki amúgy ugyanolyan mint a két fiú, és akinek köszönhetően Greg is kezdi észrevenni és értékelni (bármilyen nehéz is neki) azt a világot ami körülötte van, persze a maga fura és különc módján. És nem kell azt várni, hogy klisék sokaságát pipálhatjuk majd ki miközben halad előre a cselekmény, mert végre nem! A fiú is mint narrátor szól ki nekünk, hogy ez nem az sztori, itt nem lesz csók és összebújás, és ettől szép az egész, így valahogy nekem még tisztább volt és emberibb. Mert lehet tinidrámát csinálni a szerelmi vonal nélkül is, ahol nincsenek könnyek áztatta búcsúzások és nagy szavak.
És való igaz, ameddig elhunyt szeretteinkről új dolgokat tudunk meg, addig tovább élnek…és ez is egy vigasz lehet, ahogy sok minden más.
A
film maga egy kicsit érdekes darab, és biztos vagyok benne, hogy sokaknak nem tetszik majd a néhol furcsa képi világa sem, mégis jó látni egy ilyet is. Érdemes megfigyelni azt amikor Greg először megy át a lányhoz, és néz körbe a szobájában, megemlíti a tapétát is; majd a film végén amikor ismét ebben a helyiségben tartózkodik minden körülötte lévő tárgy új értelmet nyer és előtérbe kerülnek azok a részletek amiket korábban nem is látott.
Szép darab, csak ajánlani tudom :]

url

Még több filmes bejegyzést ITT olvashattok!

Továbbá a következő helyeken megtalálsz
Facebook  Twitter  Instagram  Tumblr  Lookbook  Pinterest