Évek óta ismerősen cseng a Fanning név, a mozikedvelők körében. S mindez két ifjú hölgy Dakota és húga Elle érdeme. A tavalyi évben viszont, a lányok egyre inkább teret hódítottak a divatiparban is. Ami olyan jól sikerült, hogy a Vogue ‘Best Dressed’ listáján a 2. helyezést érték el, ezzel olyan ikonokat maguk mögé utasítva, mint Beyonce és Solange Knowles. Persze az első helyen végzett Olsen ikreket nehéz letaszítani a trónról, de ki tudja, lehet az idei évben ez sikerül Nekik?

Februárban két magazin is őket választotta címlaplánynak, Dakota az Elle brit számában, húga pedig a Teen Vogue-ban látható.

Kezdjük Dakota-val, aki első főszerepét 6 évesen kapta a Nevem Sam című drámában Sean Penn oldalán. Azóta olyan világhírű filmekben szerepelt, mint a Nagydumás kiscsajok, Világok harca, Újhold, Napfogyatkozás és még sorolhatnánk. Emellett ő volt Marc Jacobs parfümjének az ‘Oh Lola!’-nak a kampányarca.
A képeket nézegetve, megbizonyosodhatunk arról, hogy 17 éves kora ellenére, már igazi nő, aki a szemünk előtt nőtt fel. A stylist Anne-Marie Curtis, olyan remek divatházak darabjait választotta ki a fotózáshoz, mint például Jonathan Saunders, Dolce Gabbana és Louis Vuitton.

 

A szintén színésznőként tevékenykedő Elle csupán 13 éves. Korához képest mögötte is számos film van, mint például a Bábel, Benjamin Button különös élete és a Super 8. A Doktor House-ban nyújtott alakításáért Emmy-díjra jelölték. Azt hiszem erre mondják, hogy született tehetség.
Marc Jacobs benne is látott fantáziát, hiszen az ifjú hölgy lett a tervező nevével fémjelzett márka 2011-es ready to wear kollekciójának az arca.
A magazinnak adott interjúban többek közt mesél arról is, hogy ha az interneten szörfözik leginkább a style.com-ot és különböző street style oldalakat olvasgatja. S az is előfordult már vele, hogy nővére tőle kért divattanácsokat. Ezeket olvasva, nem nehéz elképzelni róla, hogy idővel saját márkát indít majd. Ki tudja, lehet ez is a vérében van.
A magazinnak többek közt mesél arról, hogy ha az interneten szörfözik leginkább a style.com-ot és különböző street style oldalakat olvasgat. S előfordult már vele, hogy nővére kért tőle divattanácsokat. Ezeket olvasva, nem nehéz elképzelni róla, hogy idővel saját márkát indít majd.