Nem mind arany ami fénylik?

A minap a neten nézelődve, egy érdekes bejegyzésre akadtam egy divatblogon (itt).

Melyik nő ne vágyna egy piros lakk talpú Christian Louboutin csodára? Na igen, akárki szívesen elfogadna egyet a gyűjteményébe, csak hát egyetlen dolog szab ennek határt, az pedig az ára. De vajon megéri a pénzét? Valaki szerint igen, na de akkor íme az ellenpélda…
A szóban forgó bloggerina a Bergdorf -ban (luxusáruház Manhattan szívében található, a Fifth Avenue 754. szám alatt) vett egy 900$-os (~ 190.500 Ft) Louboutin bokacsizmát.
1 napig viselte, körülbelül 8 órán át. Összesen talán 30 percet  sétált benne, lépcsőzött, mivel New York-ban ha nem fogsz taxit könnyen választod ezt az utat, hogy eljuss A-ból B-be.
A nap végére a csizma cipzárja elszakadt, a sarok és műanyag sarokrész lekopott, és mindkét lábbeli belső felén a foltokban lejött a bőr.
Sokan befektetésként tekintenek egy drágább csizmára/cipőre – ahogy ez a lány is – mivel ha már elkérik az árát, tartósságot várnak tőle, a legtöbb esetben ez igaz is és évekig – akár évtizedekig is- hű marad tulajdonosához. Sok olyan történetet hallani, amik szekrények mélyéről előkerült, Chanel vagy Louis Vuitton táskákról szólnak, esetleg ékszerekről, amelyeket még nagyanyáink hordtak, s még mindig a régi “fényükben pompáznak”, ergo hordhatóak. Persze ezek táskák/ékszerek, de vannak cipők is, édesanyám fiatalkori magassarkúi közül megvan nem egy pár, és a mai napig semmi bajuk, pedig nem kímélte őket.
Lehet benne valami, hogy régen jobban figyeltek a tartósságra még az olcsóbb árfekvésű márkák is, manapság már inkább a pénz irányít, de megéri mindez a minőség kárára?

Szerintetek?

Előtte

Utána